SHS
A SHS= SOK HŰHÓ SEMMIÉRT gyűjtemény szellemiségét a FENTRŐL KÖNNYŰ soraim tükrözik legjobban, íme: „Sokszor megfigyeltem már, hogy a csigák főleg a hajnali párásságot vagy esőt követően jönnek mennek keresztbe az úton. Igyekszem őket kikerülni, mert a kerékpár sebessége ezt még megengedi, az autóból ezt észre se venni. Ma (2007.aug.29.) esőben tekertem haza és szegény csigák beindultak, egyik ide, a másik meg oda igyekezett, ha tudtam volna velük közölni, hogy semmi értelme ennek a kóborlásnak ide oda, mert az út mindkét oldalán egyforma zöld a fű, ugyanolyan nedves a föld, tehát semmi értelme az életüket kockáztatni. A következő pillanatban az jutott eszembe, ha Isten néz engem vagy bennünket embereket, nem ugyanez az érzés fogja el. Mit mászkálnak ezek itt össze vissza, ha tudnák mennyire értelmetlen ez a nyüzsgés, talán nyugodtabban élhetnének. De hát a csiga se vette az én ki nem mondott gondolataimat, az emberek sem veszik Isten ki nem nyilvánított gondolatait.”
Az SHS kifejezést Shakespeare nyomán, először kb. úgy 10 éve használtam azokra a munkáimra, céljaimra, amelyekről utólag beláttam, hogy tökéletesen értelmetlenek és haszontalanok voltak. Az irodámban volt egy ilyen SHS dosszié. Persze akkor ezekért a munkákért, célokért annyira bomoltam, olyan szerelmes ámokfutás félék voltak ezek. Aztán kijózanodva megkérdezi magától az ember. Mit is szerettem bennük? Mi vonzott a küzdelemre? Noha nagyon élveztem ezeket az időket, ugyanakkor nem tudok jó választ adni ezekre a kérdésekre. Indítottam egy SHS klubot, micsoda lelkesedéssel, de aztán érdeklődés hiányában (az én érdeklődésem hiányában is) ellaposodott. Miért?
Nos ezen az oldalon olyan forrásokból merítek, amelyek picit megkérdőjelezik az értelmetlen nyugati aktivitást…... A nyugati ember nyughatatlan, türelmetlen, elszáguldunk az élet mellett, mindent azonnal akarunk és mikor megkaptuk már ismét más vágyak, remények hajtanak. Agyunkat a média mossa át naponta. Mint gyerek a csörgő után, úgy sóvárgunk az új portékák után. Elhisszük, elhitetik velünk, hogy csak akkor jó nekünk, ha megszerezzük az új kocsit, új mobilt, új barátnőt vagy barátot. És ha nem tetszik, lecseréljük egy másikra.
2007. november 11. „Szent Márton bort iszik, lehet, de nem is prédikál vizet.” XV. századi közmondás Roman Rolland: Colas Breugnon /részletek/ Áldás dicsőség Szent Mártonnak! Már nem hajt a munka. Mért törje úgy magát az ember! Eleget dolgoztam életemben. Éljünk egy kis jobbat is. Itt ülök az asztalnál, jobb kézre a boroskorsó, balról a tintatartó, szemközt meg egy vadonatúj, szép füzet tárja felém karjait…. Űzzön csak más hiú ábrándokat! Én azt mesélem el, amit láttam; azt, amit mondtam és tettem. Nem bolondság tőlem? Hát kinek írok én? Biztos, hogy nem a dicsvágy fűt; ….Ej, mi marad az én irkafirkáimból tíz év múlva? ….. Kinek hát? Hát magamnak! Saját kedvtelésemre. Megveszekedem, ha nem írok. Nem hiába vagyok öregapám unokája, az se tudott elaludni addig, míg föl nem rótta ágy fejére a megivott és kirókázott iccék számát. Szeretek beszélgetni, szükségem van rá. …. A nyelvem csípős egy kicsit, ha hallanák, amit itt leírok, aligha meg nem égetnének érte. De hitemre annál érdekesebb a dolog! Úgyis az unalom ölné meg az embert, ha semmit sem kockáztatna. ….és én, bizony bevallom, hét sovány erénynél is jobb szeretek egy dundi bűnöcskét…. Dolgozni ivás után, inni munka után: ez ám a gyöngyélet...Hebehurgya, ügyetlen alakok azt morogják itt körülöttem: no, ez is jókor fújja a magáét, ezekben a szomorú időkben…. Nincsenek szomorú idők, csak szomorú emberek. Hál’ istennek én nem vagyok az. Hogy rabolják, fosztogatják egymást? Az mindig is így lesz. Tűzbe merném tenni a kezemet, hogy unokáink négyszáz év múlva is éppoly dühödten tépik-cibálják egymás fülét és haját, mint a ma élő emberek. Csak talán lesz száz új módszerük, hogy jobban csinálják, mint mi. Azért azonban felelek, hogy nem fognak új módszert kitalálni a bornyelést illetőleg… Én nem vetek meg semmit. Szeretem mindazt, ami jó, a jó evést, a jó ivást; szeretem a szépséges testi örömöket, ama finomabb bőrűeket is, a szelídeket és pelyheseket, miket az ember álmodozva éldel; szeretem az isteni semmittevést, amikor annyi mindent csinál az ember— olyankor a világ ura vagyok, ifjú, szép, hódító, átformálom a földet, a természetet, hallom a fűszálak serkenését, beszélek a fákkal, az állatokkal, az istenekkel….Áldom azt a napot, amikor világra jöttem! Mennyi szemünkbe mosolygó és ínyünknek kedves, dicső dolog van a föld hátán. Nagy Isten! Milyen jó élni! Tömöm magamba az életet, mégis éhes vagyok; habzsolni szeretném, még utóbb belebetegszem…. PO CSÜ JI: Az élet semmiségéről Hajdanában amikor apró gyerek voltam És most is mikor öreg vagyok és beteg Mindig különböző dolgokért bomoltam, De akkor is most is folyton teszek-veszek Akkoriban künn a parton raktam homokvárat Mostan az udvarnál kezem egyre fárad Akkor az a homok, mostan ez a jáspis Bár mindkettő játék, bár anyaga más is. Ha kezünk serény, benn a szívünk renyhe Csak a gondtalané a boldogság enyhe Meg kéne tanulnunk, hogy tétlenül éljünk Lázasan ügyelni, hogy végre henyéljünk PO CSÜ JI: Idill Árnyékos erdő bólogat itt szembe házikóm előtt Nyár végével ez ád nékem hűvös nyugalmat, pihenőt A déli szél csatlós gyanánt rohan a múló nyár után De még belém csimpaszkodik és buggyosra fújja a ruhám Itt nem kötöz béklyó, bilincs, aztán időm is volna sok Ha fölkelek, lantot veszek, könyvbe bújok, olvasok Keretemben a saláta tőn hajnalnak csillog harmata Van gabonám is tavalyi, padlásomon egy garmada Józanság és mérték vezet, sose vétkeznék ellene Mi az elégen túl vagyon, nékem ingyen se kellene Megőrlöm a kölesem, hordóba fejtem a borom Mikor virágját hányja föltöltök magamnak akkoron Mellettem apró gyermekek vígan gagyogva játszanak Meginduló csöpp nyelvükön bolondosan édes szavak Igy lettem újra boldog itt, elégedett és fiatal Egy messze felhőt nézek én, hogy szívem kedvvel töltsem meg Földig borulva tisztelem a régi-régi bölcseket
Sári László: /részlet a 2006.júniusában elhangzott előadásból/ ...Miközben lázasan ügyeskedünk, méginkább elhülyülünk és a szellemi, érzelmi életünket még inkább figyelmen kívül hagyjuk, sajnos. Nem törődünk magunkkal, a szorongó ember jellemzője, és a szorongás oka, az amit az ókori kinai, indiai kultúrában már nagyon jól tudtak nem csak a filozófusok, költők, hanem már a hivatalnokok is, hogy a kifelé forduló ember, az igyekvő, a serénykedő, az örökké alkotó, teremtő ember, miközben lelkesen, lázasan átalakítja az anyagot anyaggá, mert erre van olyan nagyon oda, ettől olyan büszke, hogy neki megy a védtelen anyagnak és azt csinál vele amit akar. Szóval mi itt a nyugati világban erre vagyunk nagyon büszkék. És miközben az ember ezt csinálja, fúr, farag, kalapál, uralkodik, sereget vezet stb., addig elfordul önmagától, elfordul a szívétől, megfeledkezik az elméjéről, ami csak neki van az egész teremtett vagy nem teremtett világban. Csak az ember bír elmével, intellektussal, ugye. És nem gondolkodik, hogy azon kívül, hogy tényleg diadalmasan alakítgatja át az anyagot. Ilyeneket gyárt először (a székre mutat), aztán kerekeket rak rá, meg gurul vele. És minél gyorsabban gurul, annál jobban tetszik neki, mint egy gyerek. Aztán sztrádákat épít magának, és már nem csak gurul székeivel, hanem repül is és baromira el van ragadtatva magától. És miközben ezt csinálja, nem gondol rá, hogy az elme másra is való, méltóbb munkára, hogy sokkal méltóbb munkával is lehet foglalkozni. Arról nem is beszélve, hogy a szívünknek ebben a munkában, a lelkünknek ebben az alkotó, teremtő bűvölet sorban semmiféle szerepe nincsen. Ezt eleve félre kell tenni, és akkor ilyen furcsa lényekké válunk, akik munkaidőben gyártják ezeket az egyébként nagyon jópofa dolgokat, de ettől az életük minősége nem javul, ettől még nem leszünk boldogabbak, ha a székeink gyorsabban gurulnak vagy repülnek alattunk. ….Ha csak ezt csináljuk a nap, vagyis életünk legnagyobb, legjelentősebb hányadában, akkor az érzelmi életünk nem fejlődik, nem alakul, nem is tudunk róla, azt se tudjuk valójában kik vagyunk. Lin-Csi történetek Forrás: http://www.terebess.hu/keletkultinfo/sulace.html 1. Kiönti a teafőzőből a teát Lin-csi kolostorába egy nap látogató érkezett. Egy falubeli legény kis emelőszerkezetet hozott magával, mely Huang tanácsos úr találmánya volt. A tanácsos úr azt üzente, gyártsanak a szerzetesek belőle, amennyit csak tudnak, jól megfizeti. Majd eladja őket a városokban, ahol kedvelik az efféléket. - Nem gyártunk! – vágta rá az ajánlatra Lin-csi apát, még mielőtt a legény előadta volna a mondókáját. - Miért nem? – kérdezte meghökkenve, majd elejtette a szerkezetet. - Mire való ez a hülyeség? – bámulta undorral a szerkentyűt az apát, akiről a legényt kivéve mindenki tudta, utálja az efféle szerkezeteket. - Kiönti a teafőzőből a teát. Nagyon praktikus – állította róla az ifjú. - Miért? Van, aki nem tudja maga kiönteni? - Nem, olyan nincs. - Akkor ez mire való? - Kiönti a csészébe a teát – próbálkozott ismét a küldönc. – Megemeli a teafőzőt, majd ez a kis rudacska itt megbillenti, s a tea kifolyik belőle. Nagyon praktikus – ismételte. - Nem értem! – meresztgette a szemét továbbra is Lin-csi, s valóban nem értette, mi szükség van rá. -Azt üzenem a tanácsos úrnak, hogy a szerzeteseim nem vállalnak teafőző-emelő gyártást. Életerősek, okosak, ügyesek és szorgalmasak, nem bízhatok rájuk együgyű, férfiatlan és értelmetlen munkát. Ezután is szívesen gyártunk mécsest, lampionokat, bambuszfáklyát és egyéb bambusztárgyakat, de a teafőző-emelő szerkezet gyártása mihozzánk méltatlan. Egyébiránt megvallom azt is, hogy mindenfajta gépezet létrehozását kétséges erőfeszítésnek tartom, ezért sem üdvözölhetem a tanácsos úr találmányát. - Miért?! – ámult most megint a legény. - Nem gyártunk gépeket! A munkát nekünk kell elvégezni. A teát ki kell önteni, a földet meg kell forgatni, a magot el kell vetni, az árpát le kell vágni. A falat kell rakni és tetőt, köpenyt varrni és lábbelit, aztán hordani és koptatni. Ez az élet. Az életet pedig élni kell, és nem gépekkel helyettesíteni! – válaszolt a legénynek szárazon Lin-csi apát, s kipenderítette őt a tanácsos úr szerkentyűjével együtt. 2. Feltaláltad a macskát, jó apát Lin-csi apát egy nap meglátogatta a szomszédságában álló kolostort. Az ottani apát büszkén mutatta neki, mennyi bambuszfáklyát gyártanak szerzetesei. - Szorgalmas, dolgos szerzeteseim vannak, Lin-csi, láthatod! Sokat dolgozunk, de sokat is keresünk. Annyi bambuszfáklyát adunk el a városban, hogy kolostorunk vagyona vetekszik Vang nagyúréval. - Na és miért szorgoskodtok ilyen nagyon, apát uram? – kérdezte tőle Lin-csi. - A munkánk hasznából munkásokat veszünk a faluból, és velük még több bambuszfáklyát gyártunk. Majd azt is eladjuk a városban. - És a hasznából újabb fáklyákat gyártotok és újabb hasznot termeltek? –kérdezett újból Lin-csi. - Igen. A haszonból újabb hasznot termelünk, abból megint újabbat, és így tovább – válaszolt az apát, majd szétrepesztette a büszkeség. - Mondd, minek nektek ehhez a kolostor? – firtatta Lin-csi. – Nyugodtan kint maradhattatok volna a városban, ott is mindenki ilyesmivel elfglalava. - Elárulom neked Lin-csi. Már csak néhány év, s a miénk lesz az ország leggazdagabb kolostora. Ezután megint néhány év, és úgy élünk majd itt, mint palotájában a császár. És amikor gazdagok leszünk, már nem gyötörjük magunkat fárasztó munkával, csak magunkra figyelünk. Teát iszunk naphosszat, s a Tanításról beszélgetünk. Elmélkedünk, és hallgatjuk a kert madarainak énekét. Boldog idők várnak ránk, barátom! Nekem elhiheted. Ezért gürcölünk. - Mondd, apát! Mit csináltatok ti, mielőtt nekiláttatok pénzt keresni? - Mielőtt nekiláttunk pénzt keresni, – kezdte az apát –bizony nagyon csendesen éltünk. Igaz nem gyötörtük magunkat fárasztó munkával, csak magunkra figyeltünk. Teát ittunk naphosszat, s a Tanításról beszélgettünk. Elmélkedtünk, és hallgattuk a kert madarainak énekét. De akkor szegények voltunk, Lim-csi, nagyon szegények – sóhajtott az apát, s várta, hogy Lin-csi sajnálja őket. De Lin-csi csak ennyit mondott. - Feltaláltad a macskát, jó apát, amelyik se kint, se bent nem fog egeret! – s bár valóban őszintén szánta a csapdába esett apátot, dühösen elviharzott. Soha többé nem látogatta meg azt a kolostort.
Égbejegyzési kérelem Tisztelt Égbíróság! Alulírottak kérjük a T. magas hivatalt, hogy az alapító okiratban foglaltak szerint SHS klubunkat haladéktalanul bejegyezni szíveskedjék. Felhívjuk figyelmét, klubunk kérelme ellen fellebbezésnek helye nincs és az SHS klubokról szóló XVI.tv (BC 2000) alapján bejegyzésünk illetékmentes, megszüntetésünkről pedig szó sem lehet. A 38 alapító olvashatatlan aláírása SHS KLUB alapító okirata Preambulum A körülöttünk lévő világ feltehetően továbbra is marad olyan bonyolult, átláthatatlan, érthetetlen, elszemélytelenedő és változó mint eddig, a mindennapi taposómalom megváltozása is valószínűleg várat magára. Az SHS klub alapítói éppen ebben a kissé összekuszálódott korban kívánnak saját maguk számára lehetőséget teremteni a közös gondolkodásra, közös cselekvésre, amely elősegíti egymás, önmagunk és talán a környezetünkben zajló folyamatok, események jobb megismerését, megértését, elfogadását és tiszteletét. Az SHS klub alapítói a föld hat milliárdnyi lakója közül azon kevesek és szerencsések közé tartoznak, akik tudják, az ő legnagyobb gazdagságuk saját szellemi tőkéjükben rejlik, melyet együttműködve képesek még tovább növelni és gyarapítani. A klub olyan programokat szervez, amelyben a klubtagok önkéntesen, saját és egymás kedvére hajlandók részt venni. A klub szellemiségéhez hozzátartozik a nyitottság, könnyedség és játékosság. A klub alapítók egybehangzóan kinyilvánítják akaratukat SHS klub létrehozására, vállalják, hogy megőrzik SHS klubtagsági igazolványukat és a régi új ismeretek tanulásának kifogyhatatlan vágyát. A klub működésének szabálytalanságait az alábbi egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratban rögzítik. A klub tagok vallják: Senki sem tökéletes, de egy közösség lehet az 1. paragrafus: KLUB neve, székhelye és időtartama A klub neve(i) magyarul: SOK HŰHÓ SEMMIÉRT és minden megnevezés ami a klub tagjainak fejében felmerült és fel fog merülni. Pl.: Sohase Higgy Senkinek, Siker Hatékonyság Stílus, Sok Hűtött Sör, Segíts Higgy Sugározz, Süket Hivatali Sóder, Hihetetlenül Sok Segítség, Sieléshez Hó Szükséges. További ötleteket szívesen fogadunk, sőt hamarosan külön pályázatot írunk ki rá. A klub rövid neve: SHS klub A klub neve idegen nyelven: Angolul: Much Huhation Nothing (más források szerint: Much Ado About Nothing) Németül: Viel Hühung Nichts (más források szerint: Viel Larm um Nichts) Spanyolul: Muchos Huhos Nulos (más források szerint: Mucho Ruido y Poocas Nueces) Oroszul: Mnogo Huhovo Nyicsevo (más források szerint: Mnogo Suma iz Nyicsevo) A klub székhelye: 8200 Veszprém, Budapest u. 3. valamint a környék szórakozó és kiránduló helyei, illetve ahol a klub tagjai éppen összegyülnek. Az SHeS-t törzshelye a HOTEL Veszprém külön terme. A klub határozatlan időtartamra alakul. 2. paragrafus: Alapítók és a tagi jegyzék 3. paragrafus: A Klub tevékenységi köre Főtevékenység: TEAOR 99.99 Máshova és sehova sem sorolható egyéb tevékenység Kiemelten közhasznú tevékenység: TEAOR 00.01 Közös élmény gyűjtése, 00.02 Mások gondolatainak megismerése, 00.03 Jól érezni magunkat és egymást, 00.05 tartozni valahová, 00.06 Együttműködés, 00.007 Egymás megértése és elfogadása, 00.08 Nyitottság az új/régi gondolatokra Egyéb tevékenységek: TEAOR 11.12 Kirándulás, 11.13 Játékos csapatverseny, 11.14 Csevegés folyadék fogyasztása mellett, 11.15 Érdekes előadó meghallgatása és eszmecsere, 11.16 Családi nap, 11.17 Névnapi buli, 11.18 Sport program, 11.19 vagy ami tetszik A klub rendezvényein tetszőleges téma terítékre kerülhet, így többek között életmód, egészség, stressz, kultúra, politika, ezotéria, gazdaság, stb sőt még munkahelyi témák is. A klub alapítók nyilatkoznak, hogy a fenti tevékenységek végzéséhez mindannyian rendelkeznek a megfelelő hatósági engedélyekkel és szakképesítésekkel. 4. paragrafus: Klub vezetés és szervezés A klub hierarchia mentes, önkéntes, civil szerveződés, ezért az SHS klub alapítói nem jelölnek ki senkit vezetőnek. A klub tagjai egyenrangúak, egyenlő jogok és kötelezettségek illetik meg a programok látogatása, szervezése tekintetében. A klub munkáját klub mentorok segítik, az SHS KLUB első MENTOROK TANÁCSA hat fős, melyet a gerencepusztai SHS tréning kérdőívei alapján közkivántra és közlelkesedésből a következő klub tagok látnak el: X, Y Z. Megbízatásuk határozatlan időre szól és saját lelkesedésükig tart. A Mentorok Tanácsa semmiféle jogosítvánnyal nem rendelkezik a klub tagokhoz képest, kivéve azt, hogy többet tehet a klub egyre jobb működéséért. A mentorok feladata a tagok ötleteinek, javaslatainak, kívánságainak összegyűjtése és közkinccsé tétele, az éves program koordinálása, a klub tagok időben történő tájékoztatása. A klub alapító tagjai feljogosítják a mentorokat saját nevük használatára, így esetleges sikertelen program esetén sem kell illegalitásba vonulniuk. A klub rendezvényeit a házigazdák(asszonyok) illetve programszervezők bonyolítják. A klub kétféle rendezvényt szervez. a/ SHeSt: Rendszeres, azonos időpontban szervezett un. SHS klub est. Az SHeSt 2000-ben indul, havi rendszerességgel, meghatározott napon (fizetés napot követő legközelebbi keddi napon) délután 16 órától tartjuk a HOTEL Veszprém különtermében ameddig jól esik. Minden egyes SHeSt-nek házigazdája van, ez nem azt jelenti, hogy ő fizet a pincérnek. b/ SHS program: Alkalomszerű, előzetes időpont egyeztetéssel negyedévenként szervezett kirándulás, színházlátogatás stb. Minden SHS programnak szervezője van, aki maga vagy gondoskodik a program előkészítéséről, a résztvevők hazajutatásáról. A klub esteken, programokon való részvétel önkéntes, azonban célszerű, ha a házigazda és az illetékes szervező mindig megjelenik. 5. paragrafus: A klub működési éve A klub első működési éve a második évezred utolsó évének és utolsó hónapjának 14. napján (1999.december 14-én) kezdődik és a második évezred végéig tart. Ezt követően a harmadik évezredben a működési év kezdete a naptári év első napja, és vége a naptári év utolsó napja. 6. paragrafus: A klub alapítók kizárólagos hatásköre A klub alapítói határozataikat egyszerű szócsépléssel hozzák. Az alapítók kizárólagos hatáskörébe tartozik a klub programjainak elfogadása, a programok látogatása, a finanszírozási kérdéeseinek megállapítása. A klub működésének részletes szabályait 180 napon belül nem készíti el és tevékenységét az AS (ahogy sikerül) 9001 nemzetközi szabványnak megfelelően a lehető legspontánabbul végzi. Az alapítok határozataikat meghozataluk után haladéktalanul nem vezetik a külön e célra létesített kockás füzetben. 7. paragrafus: A KLUB törzstőkéje A klub működésének finanszírozásához szükséges források a betét, a rezsi, a harács és a dézsma. Betét: a klub alapításakor befizetett 1000 Ft, mely a klubból történő kilépéskor kivehető vagy felajánlható a klub részére. A betét csak előfinanszírozásra használható. Rezsi: a konkrét klub rendezvényem résztveők által fizetendő díj, az fizet aki fogyasztott. Harács: minden olyan külső forrásból származó pénz, amit nem a klubtag fizet, pl. pályázat, társadalmi munka bevétele, stb. Dézsma: az igazolatlanul távolmaradó klubtagok befizetései. A rezsi, a harács és a dézsma a programokon felmerülő kiadásokra költhető el. A klub törzstőkéje 38.000.000.000, azaz harmincnyolc milliárd forint, melyből 37.999.962.000 forint a 2. paragrafusban szereplő apport lista szerinti szellemi tőke (nem pénzbeli betét és 38.000 Ft pénzbeli betét. A törzstöke egyszeri pénzbeli betétjét az alapítók készpénzben lerótták 1999.december 3-án a klub pénztárosánál vezetet kockásfüzet egyidejű aláírásával. Egyben vállalták, hogy szellemi apportjukat minden találkozáskor magukkal hozzák. Az alapítókat fejenként egy milliárd forint üzletrész illeti meg. Az üzletrész csak a tag önkéntes hozzájárulásával osztható fel. Ha a klub új tagokkal bővül, jelen alapító okiratot nem kell 15 napon belül módosítani. A törzstőke pályázati pénzekből és külső forrásokból (harács) korlátlan mértékben feltölthető. A klub törzstőkéjét növeli a a pótbefizetés (dézsma). A dézsma mértéke nem dohányzók esetén 1 liter tej, dohányzók esetén 1 üveg sör árával egyenértékű. A befektetett szellemi tőkét a klubból történő távozáskor sem a klubtag sem a klub nem követelheti vissza. 8. paragrafus: Felügyelő Bizottság és könyvvizsgáló Az alapítók saját maguk ellenőrzésére 38 tagú FB-t jelölnek ki. Az FB jogosult a klub tevékenységébe, nem létező irataiba bármikor betekinteni. Az FB a mentorok Tanácsát évente legalább egy alkalommal meghallgatja, mit tud felhozni mentségére. A Mentorok Tanácsa köteles éves beszámolóját rövidre fogni, évi 6 perc áll rendelkezésükre valamely klubrendezvény elején, közepén vagy végén. Könyvvizsgáló az a személy lehet, akit ezzel a feladattal megbíznak. Könnyvizsgálóval szembeni követelmények, hogy jártas legyen pénzszámlálásban és a szükséges eszközökkel (nagyító, tára mérleg, colostok, stb.) és szakképesítéssel rendelkezzen. Feladata a klub finanszírozási kérdéseinek (betét, rezsi, harács és dézsma) nyomonkövetése. 9. Paragrafus: A klub megszűnése A klub kizárólag érdektelenség útján szűnhet meg, amennyiben tagsága 1 fő alá csökken. A klubot még az sem szüntetheti meg, aki egyébként kedvét leli különféle önkormányzatok, civil szervezetek, civil szervezetek összevonásában, szétzilálásában és megszüntetésében (vajon ki ő?) 10. paragrafus: Az alapító okirat hatálybalépése A jelen okiratban nem szabályozott kérdésekben az SHS klub tgjai és a józanész az irányadók. Az alapítással kapcsolatos költségeket sajnálatos módon az alapítok viselik. Jelen alapító Okirat az alapítok által történt aláírás napján lép hatályba Veszprém, 1999, december 14. 38 olvashatatlan aláírás
Murlasits Attila hívta fel a figyelmemet Szathmári Sándor: Kazohínia c. könyvére, az idézett részben a főhős (aki Gulliverként keveredik egy távoli, ismeretlen világba) sakkozni próbálja megtanítani egy olyan társadalom egyik tagját, ahol nincs versenyszellem, az emberek a közösség érdekeit tekintik a legfontosabbnak, egymásért és nem egymással versengve élnek, dolgoznak. Náluk csak „kazo”, azaz az összeműködő segítség létezik, ezért is Kazohínia. „Lerajzoltam a mezőnyt, majd apró papírszeletekre a figurákat, és elmagyaráztam a játékszabályokat, ami, mondhatom súlyos feladat volt. Soha ilyen nehézfejű tanítványom nem volt. Mikor ötödször elmagyaráztam, hatodszor újra kérdezte: De mi a cél? Az ellenfél királyát kiütni – mondtam, és újra kezdtem magyarázni. Végre hosszas vállvonogatással beleegyezett egy partiba. Kiléptem egy paraszttal, és intettem, hogy lépjen, mire megfogta királyomat, kitette a tábla mellé, és kérdőn nézett rám. És most mi az értelme? – kérdezte bambán. Bosszúsan visszatettem a figurát. Az nem megy ilyen egyszerűen! Látod, hogy megy! De be kell tartani a szabályokat! Így persze hogy nincs értelme. Ha szabályosan lejátszod, meglátod, hogy lesz értelme. Nagy nehezen lejátszottuk. Persze megvertem. És most? – kérdezte. Most én vagyok a győztes. Az mi? Megnyertem a játszmát. Hosszan gondolkozott. Látszott, hogy még mindig nem érti. És az mi? – bökte ki végül. Hogy én győztem. Ti az egyik szóval magyarázzátok a másikat, amire úgy látszik, azért van szükségetek, mert egyiknek sincs köze a valósághoz. Mindkettőt magatok faragtátok anélkül, hogy egyiknek is volna tartalma. Képtelen volt megérteni, hogy – az ő szavaival élve - miért csináltuk a semmit ilyen hosszan és körmönfontan, aminek akkor sem lett volna értelme, ha mindjárt az elején kiütöm a királyát és azt a következtetést vonta le, hogy valószínűleg egész életünk és közéletünk abból áll, hogy a semmit komplikáljuk, hogy képzelt bálványok irányítják cselekvéseinket. „De hát miért teszitek mindezt? – kérdezte. Mert tudunk érezni. Nekünk is ugyanolyan érzékszerveink vannak, mint neked, mégsem tesszük. Mert érzitek a hőt, fényt és hangot, de a boldogságot nem. Mi hát mi az, amit te boldogságnak nevezel? A lélek kielégülése. Az hogy a lélek jóllakik? Valami olyasféle. Elgondolkodott. A te lelked jóllakott, mikor sakkoztunk? Igen, mert megnyertem a játszmát. Látod, ennek örömét ti nem élvezitek. És hogy éritek el, hogy mindkét fél megnyerje a játszmát? Nyomott hangulatom dacára elmosolyodtam. Hogy képzeled ezt? Azért játszma, hogy egymás ellen, és ne egymásért játsszuk. Az egyik félnek vesztenie kell. És a vesztes fél is boldog? Nem. Az boldogtalan. De máskor ő is lehet nyertes. Akkor miért teszitek boldogtalanná az egyik felet? Őszintén megvallva, kérdése kicsit meglepett, és alaposan össze kellett szednem gondolataimat, hogy megértessem a helyzetet. Az úgy van – kezdtem – hogy a boldogság bizonyos energiaszerzést jelent a léleknek, és mint minden energia, ez is valami nívókülönbségből ered: az eredményekből, miket én értem el, és nem más. Fejtsd ki ezt érthetőbben. Magyarázatul felsoroltam neki a haditengerészetnél szokásos kitüntetéseket, beszéltem a fáraók hatalmáról, maharadzsák kincseiről, majd példaképpen megemlítettem a bélyeggyűjtést is. Na és – mondtam végül – mi értelme volna a kitüntetéseknek, ha mindenki mellén ugyanazon kitüntetések függenének? Mi tenné boldoggá az indiai maharadzsát, ha mindenkinek ugyanannyi gyémántja volna, mint neki, vagy a bélyeggyűjtőt, ha mindenkinek volna Mauritiusa? Fejét csóválta. Úgy látom, a boldogsághoz nem is egy, hanem igen sok ember boldogtalansága szükséges. A boldogság, mint energia az elért nívóval arányos, amit csak másokhoz való helyzeti viszonyunkkal mérhetünk. Valaki minél több ember közül emelkedik ki, annál boldogabb, de ez másként nem is elképzelhető. Viszont éppen a boldogság vágya az, ami minket alkotásra és munkára serkent. Enélkül még ma is a fákon mászkálnánk. Ezt is teljesen érthetetlennek nyilvánította, majd azt vonta le, hogy a boldogság is teljesen üres és elérhetetlen délibáb. Mert – mint mondta – a dolog természetéből folyik, hogy mindenki más fölé legfeljebb egy ember emelkedhet, tehát a többiek nyilván mindannyian boldogtalanok. Az volt a véleménye, hogy a boldogság nem is létezhet, mert ha volna, már megszűnne létezni. Hogy érted ezt? – kérdeztem. Minden rögeszmétek a megvalósulás pillanatában szűnik meg, és a ti képzelt céljaitok, miket általában kultúr-törekvéseknek szoktál nevezni, épp ebben különböznek a valóságos céloktól. Az éhes ember addig szenved, amíg éhes, de ha jóllakott, örül, és örömét nem csökkenti az, ha mások is jóllaktak, mert a gyomrot nem mások éhsége, tehát nem a nívókülönbség fogalma, hanem a jóllakottság anyagi valósága elégíti ki. Lelketek azonban csak mások éhségéből táplálkozik. Az admirális boldogtalan lenne, ha mindenki admirálissá válna, a bélyeggyűjtő pedig tűzbe vetné albumát, ha egy nagylelkű kormányzat, amely a közboldogságot próbálja elérni, mindenkinek juttatna Mauritiust. ….
Dana Sankappa: Anicca 1.
Ahogy az esőcseppek gurultak alá a hatalmas üvegpalota ablakain, ugyanúgy folytak Moha arcán végig a könnyek. Ott állt irodájában, a Toronyház 50. emeletén és csak elmosódva látta a város és a tengerpart kontúrjait. Már napok óta szünet nélkül esett, párás homály telepedett a környékre és Moha lelkére egyaránt. Nem értette, hogyan csúszott ismét ebbe az állapotba. A testében érzett fájdalomtól leginkább kifli formát vett volna fel, de az sem segített volna a lelkében tomboló vihar csillapításában.
Anicca, anicca, anicca ismételte magában ezerszer. Ez a szó különleges varázzsal bírt számára, milliószor hallotta mesterétől, ami annyit tesz, változás, múlandóság, ami keletkezik, az elmúlik -mondta Panna, a mester. Igen elmúlik, de mikor, kérdezte magától Moha. Bénító rabságban élte az utóbbi heteket és cseppnyi fényt nem látott a saját maga építette börtön falain. Senki se értette, mi van vele, és senkivel nem oszthatta meg zavarodottságának okát. Maga akart kilábolni, a maga által alkotott veremből. Hiába tudta mi ennek a helyzetnek a megoldása, képtelen volt azt megvalósítani.
Moha sikeres new yorki építési vállalkozó, szenvedélyes vitorlázó, ezt az üveg és acélpalotát is, melyből most szomorúan nézett a semmibe, az ő cége építette. Amerika szerte dolgoztak a legkülönbözőbb projekteken. Egész élete építkezésekről, átalakításokról, felújításokról szólt, valahogy mindig szembe jöttek vele ezek a feladatok. Pedig eredetileg villamosmérnök végzettséget szerzett, de hamar feladta az elektronok kergetését. Sokkal több érzéke volt az építkezésekhez. Ösztönösen érezte, hogyan lehet az adottságoknak megfelelő legjobb és legpraktikusabb megoldásokra rátalálni. A Toronyház építése is ott és úgy valósult meg, ahová Moha megálmodta. Munkájában élvezte, ahogy nap mint nap változtak, formálódtak a dolgok, izgalomba hozta, hogy mennyire lát előre, hogy soha ne legyen fennakadás. A költségvetés és a határidő betartásának megszállottja, a kivitelezők, alvállalkozók réme volt, persze épp ezek okozták saját álmatlan éjszakáit is.
A sikerek után az első nagy csapást egy uszoda projekt okozta, az átadás előtt néhány nappal megrepedt a medence alaplemeze és szivárgott belőle a víz. Vizsgálatok sora kezdődött és bár közvetlen felelőssége nem volt az ügyben, egy repedés az ő lelkében is megjelent. Az ott képződött résen ugyan nem szivárgott el egy csepp víz sem, mégis a szó szoros és átvitt értelmében nem tudta megemészteni a tévedést. Hetekig alig tudott dolgozni, de a pihenés sem hozott javulást. Több hét szabadságot vett ki, családjával Európába utazott, mindhiába. Aztán pár hónap múlva egyszercsak elmúlt a testi és lelki fájdalom, újra örült annak amit csinált.
Már egy év eltelt, mikor újra szembe találta magát hasonló problémákkal csakhogy a mostani tőrésnek semmi köze nem volt épületekhez, építkezésekhez. Ezt maga idézte elő, de képtelen volt megszabadulni tőle. Hiába próbálkozott akaraterővel és más praktikákkal elterelni figyelmét zavarodottságáról, az makacsul tartotta magát. A lelkét emésztő titkot senkivel meg nem oszthatta.
Töprengései közepette felidéződött benne egy régmúlt szerelem, Mettának hívták a lányt. Véletlenül hozta vele össze a sors, ha véletlenek egyáltalán vannak. Talán csak tucatszor találkoztak, Moha pillanatok alatt beleszeretett, de Metta ezt nem viszonozta. Eltűrte áradozó leveleit, hozzáírt verseit. Soha nem utasította el, nem szégyenítette meg, végtelen jóság és szeretet volt benne, de nem az a fajta, ami férfi és nő között kialakulhat. Metta búcsúzáskor mindig átölelte és valami olyan töltést adott át Mohának, amitől napokig repdesett, de néhány nap után mindig elmúlt a varázs. A találkozások csak addig tartottak, míg Metta úgy érezte, Moha képes a világosság parazsát megőrizni. Az ember azt hinné, hogy ilyen csak a tündérmesékben létezik, de Metta egy tényleg létező álruhás angyal volt Moha életében.
Tőle hallott először a tiszta tudatról, és hogy az emberi boldogság legfőbb akadálya a szennyezett tudat. Metta tudata tényleg tiszta volt, nem csábult el, nem adta magát pillanatnyi érzéki örömökhöz, messzebb látott. Sok-sok órát beszélgettek arról mi a normális, mi az igazság és mi a boldogság? Moha tudni akarta honnan veszi Metta az erőt, amit a világba sugároz. A forrás a tiszta tudat, és életének legfőbb célja tiszta tudattal meghalni – mondta Metta. Mohának ez elég pesszimista célnak tűnt, de azért elgondolkozott rajta. Aztán kereste a módszert, hogyan tisztíthatná meg saját tudatát. Oly sok mindent kipróbált már élete során, minden csoda három napig tartott, jó esetben átmeneti intellektuális örömet okozott.
Moha egyik ilyen próbálkozása volt a meditáció, talált egy buddhista közösséget és hetente eljárt hozzájuk. Nagy szeretettel fogadták, megtanult tőlük egy meditációt, érezte is annak rendkívül jó hatását, annyira, hogy nem sokára minden áldott nap egyedül is meditált a lakásán.
Moha hitetlenként nevelkedett, de gyerekkorától erősen foglakoztatták a vallások, soha nem fogadta el, hogy neki a születése határolja be, milyen vallásúnak kell lennie, maga akart választani. Végül soha nem kötelezte el magát egyetlen vallás, de különösen egyház vagy szekta mellett. A szívéhez Jézus és Buddha állt közel, a kereszténység számára Jézussal lezárult, a Buddhizmus ugyan sokkal tisztább formában maradt fenn, de Buddha tanításait is torzította a buzgó utókor. Moha tiszta forrásra vágyott, viszont lassan rájött, hogy az a buddhista közösség, ahova jár, ott túl sok a misztikus máz és a Buddha pótló varázsló. Így aztán egyre gyakrabban maradtak ki a heti közös meditációk, mígnem teljesen elmaradtak. Most is mint mindig a saját útját járta, nem fogadott el ember alkotta istenségeket. Bár nyilván egyszerűbb lett volna az élete, ha így cselekedett volna.
Hosszú időn át tanulmányozta, a különféle meditációs technikákat, végül elhatározta elutazik Indiába, ott remélte megtalálni a tiszta forrást. Felkutatott egy eredeti Vipassana meditációs kolostort. Több hónapig szerepelt várólistán, amikor végre kiértesítették mehet, de figyelmeztették a szigorú szabályokra, amit be kell tartania. 10 napi némasági fogadalmat kellett vállalni, se telefon, se e-mail, se semmi. Gondolkodás nélkül visszaküldte a jelentkezési lapot és jó előre megvette a New York Újdelhi repülőjegyet.
Még előtte állt az a probléma, hogyan tud ennyi időre titokban elszabadulni az építési szezon közepén. A feleségén és gyerekein kívül senkinek nem árulta el a tervezett utat. Azt mégis jelezni kellett, hogy két hétig nem lesz elérhető. Több kínos helyzetbe került, mert a partnerei természetesen tudakolták, hová megy, hazudni meg nem akart. Érdekes módon az emberek közönye segített neki, mert a kérdezők maguk válaszolták meg, a kérdéseiket, „egy jó hajótúra mi?” – mondták. Moha nem tiltakozott.
A legjobban kollégái kérdésétől tartott, de valahogy senki nem merte, nem akarta megkérdezni hová megy, mit csinál. Az is lehet egyszerűen nem érdekelte őket. Néhányukat persze meglepte, hogy még telefonon se lesz elérhető, de tudomásul vették. Az indulás reggelén látta, hogy többen keresték, de már nem vette fel a telefont és korábbi szokásától eltérően nem is hívott vissza senkit. A mobilját nem vitte magával. A közel 20 órás repülő úton volt ideje eltöprengeni élete történésein, ott zsongtak, bongtak fejében a tegnap és tegnapelőttök, a holnap és holnaputánok vágyai, érzései, gondolatai.
A Delhi reptérről hosszú vonatozás és buszozás után még naplemente előtt kissé összetörve érkezett Bodh Gajába, pontosabban az attól néhány kilométerre található kolostorba. A sok mindent látott ódon kolostor egy hosszú és keskeny völgy mentén hosszában egy domboldalon terült el. A völgy közepén egy patak futott végig, átellenben országút és vasúti sín, mert a civilizáció ide is beköltözött. Az egész völgyet és domboldalt sűrű erdő és bozótos uralta. A kolostorban minden érkezővel kitöltettek mindenféle kérdőíveket, nyilatkozatokat, elkérték a telefonjaikat, írószerszámaikat, könyveiket, fényképezőgépeiket, gyógyszereiket, élelmeiket. Csak a ruháikat és tisztálkodási felszerelésüket hagyták meg, ezek közül is csak azokat, amelyek semleges illatúak voltak. A Moha félék kb. nyolcvanan lehettek, fele nő és fele férfi. Vacsora után kihirdették a kolostorban betartandó szabályokat. Innentől a kommunikáció minden fajtáját megtiltották, sem szóban, sem írásban, sem testbeszéddel nem lehetett kapcsolatot teremteni. Nem használhatott senki szépítő, illatosító szereket, jegyzetelni, olvasni ugyancsak tilos volt. Tiltott volt továbbá bármilyen szexuális tevékenység, vagy bármilyen érzéki öröm, a délutáni étkezés és a túl kényelmes ágy használata. A kolostor területét zsinórokkal és színes szalagokkal női és férfi területre osztották, tilos volt az átjárás, az egymásra nézés. A nők cellái kő-, a férfiak faépületben voltak, egy-egy cellában többen laktak. Estére mindannyian olyanok lettek, mint a buddhista szerzetesek, leszámítva, hogy ételüket nem koldulással kellett megszerezni. Mohának nagyon tetszett, hogy a Vipassana terjesztése teljesen elszigetelődött mindenféle üzleti megfontolástól. A tanfolyam résztvevői nem fizettek sem a szállásért, sem az ellátásukért és természetesen a képzésért sem. A kolostor kizárólag adományokból tartotta fenn magát. Ez garancia volt arra, hogy a kalmárszellem a kolostor falain kívül maradjon és semmilyen módon nem torzítja el a módszer és a technika tisztaságát.
Vacsora után összegyűltek a szintén két részre osztott meditációs teremben. Moha nagyon kíváncsi volt, milyen lehet a kolostor guruja. Egyszercsak megjelent Panna, a mester, elhelyezkedett lótuszban a számára épített emelvényen. Mély baritonon megszólalt. Moha nagyon szerette ezt a hangot. Először mindig páli nyelven recitált Buddha eredeti szövegeiből, aztán utánozhatatlan és olykor érthetetlen indiai akcentussal angolul beszélt. Óránként elmondta mi a teendő és a „tíznapos” szerzetesek csinálták is azt reggeltől estig. Ébresztő négykor, az első meditációs óra négy harminckor kezdődött és este tíz körül fejeződött be az utolsó. Napi 10-12 órát meditálni a hűvös kövön nem mindennapi feladat. Szaporodtak a hallgatóság körében a meleg ruhák, a pokrócok és egyéb felépítmények, amelyekkel próbálták a fizikai fájdalmakat csökkenteni.
NEKKHAMMA (lemondás)
Az első nap Moha csupa lelkesedés volt, boldog hogy rászánta magát az útra. A cella éjszaka dermesztő hideg, napközben viselhetetlen meleg volt. Éjjel kénytelen volt egyszerre felvenni minden meleg ruháját, hogy a pokróc alatt ne vacogjanak a fogai.
A résztvevők csak vegetáriánus ételeket ettek, húst nem láttak 10 napon át. A várakozással ellentétben az önkéntes szakácsok fantasztikusan jól főztek, igaz két étkezéssel (reggeli, ebéd) meg kellett elégedniük az újdonsült szerzeteseknek. Pontosabban vacsorára az újoncok egy almát vagy egy banánt, az ismétlők pedig limonádét kaptak. Moha meglepődött, hogy milyen finom ételeket lehet növényekből készíteni. Az étkezés nem okozott semmi problémát.
SÍLA (erkölcs)
A második napon órák óta lótuszban vagy törökülésben ülve kérdezgette magától, mit is keres itt az otthonától, családjától sok ezer kilométerre. Közben állandóan elkalandozott és lemaradt a gyakorlásban. Moha cellájában eleinte négyen laktak, három amerikai és egy holland. A második napon többen feladták és elhagyták a kolostort, ekkor ment el holland cellatársuk is. Soha nem tudták meg miért, nem beszéltek egyetlen szót sem egymással. Azért a rendszer nem volt annyira szigorú, mert Moha akaratlanul becsempészte bőröndjében a tollát, sőt még a programismertető papírok is nála maradtak, és bár ezt megtiltották, naponta jegyzeteket készített a számára fontos történésekről, a tíz parami (jó tulajdonság) jegyében. Egyik cellatársa meg egész patikát csempészett be, esti és reggeli szertartás keretében szedte be vagy kente magára a különféle kegyszereket.
VIRIYA (erőfeszítés)
Harmadnapon sikerélmény érte, egy órán át teljes mozdulatlanságban, elalvás nélkül tudott koncentrálni, merthogy a meditációval szembeni ellenállás fokmérője, hogy belealszik-e, vagy elkalandozik-e közben az ember. Ez teljesen feldobta, és azt hitte innen már egyenes az út, de ebben nagyot tévedett, elfelejtette – anicca, anicca, anicca- hogy minden mulandó, a siker is.
Ezen az estén Panna a síláról, az erkölcsös életről beszélt, miszerint tartózkodjunk bármely élőlény elpusztításától, a lopástól, a helytelen szexuális magatartástól, a hamis beszédtől, a kábítószerektől, szeszes italoktól. A hallottak békét hoztak Moha lelkének, mert az öt silából néggyel soha nem volt baja. A példabeszédeket tökéletesen értette és őszintén kívánta, hogy vágyai magjai mindig sziklás talajra hulljanak. Első nap még csodálatos mélyen aludt, másnap már kevésbé, harmad nap szinte az őrületbe kergették az álmatlan éjszakák, melynek nagy részében értelmetlen dolgokról ábrándozott. Ekkor úgy érezte nem bírja tovább, el kell mennie, de tudta, hogy ez lehetetlen, totálisan kimerülve éjjel kettő körül elaludt, és hajnali négykor megkondult a rézgong, melyet egy szerzetes az egész kolostoron keresztül fel-alá hurcolászott. Ez garantáltan kiverte szeméből az álmot, szép mégis ellenszenves hangja volt az első napokban. Később már csak mosolygott rajta, szinte várta ezeket a hosszú csodás rezgéseket, amelyet a nehéz rézlap és a fakalapács találkozása adott. A tízedik napon elkérte a szerzetesektől és Moha maga kolompolta fel a kolostort.
KHANTI (türelem)
A negyedik napon különleges élmény érte, Panna más naponta közös meditációra hívta a tanítványokat. Ekkor három férfit vagy nőt kihívott az emelvénye elé, kikérdezte őket a tapasztalataikról, majd együtt meditáltak néhány percet. Míg a beszélgetés tartott, Moha megfigyelte az emelvényre terített szövet mintáját, olyan kályhacsempe formájú minták voltak, mint amit régi királyi, főúri kastélyokban látni Európában a kandallókon. A tanító intett menjenek vissza a helyükre és folytassák ott a gyakorlatokat.
Moha visszaülve a helyére egy folyamatosan pergő filmet látott maga előtt, melyet nem tudott, vagy nem akart leállítani. Egy homokkőből épített várban találja magát, ahol egyre csak bolyongott fel alá, lépcsőkön le, lépcsökön fel, egyik helyiségből ki másik helyiségbe be, néha kályhákat és kéménynyílásokat fedezett fel. A várban egy teremtett lénnyel nem találkozott. Felkapaszkodott a várfokára, körös-körül mindenütt vizet látott. Aztán hirtelen egy másik romosabb várban találta magát, majd egy kastélyban, majd újra egy várban. Szeretett volna kijutni belőlük, de egy talpalatnyi szárazföldet nem talált sehol. Egyszerre csak arra lett figyelmes, hogy rengeteg fekete ruhás katona próbál csónakkal elmenekülni a várból, de mindahány csónak elsüllyed. A várak, kastélyok váltogatják egymást, mindenütt víz, süllyedő csónakok. Végül ismét egy kastélyban bolyong szobáról szobára, mikor a legutolsó szobába benyit, meglátja teljes pompájában azt a kandallót, melynek a mintázata tökéletesen megegyezett a az emelvényén lévő terítő mintájával. Itt vége szakadt a képzeletbeli filmnek, Moha kinyitotta a szemét, nem értette mi volt ez? Pontosan félórát kalandozott a homokkő várakban és kastélyokban.
Másnap elmesélte a mesternek, aki szigorúan megfedte, hogy amit csinált annak semmi köze a meditációhoz, az vizualizáció. Próbáljon a testi érzésekre koncentrálni és nem elkalandozni. Moha nem erre a válaszra számított, mert valahol élvezte ezt a félórát, megmagyarázhatatlan kirándulás volt, nem tudta Ő vagy valaki más irányította az események menetét. Mindenesetre tisztázódott benne, hogy a meditáció nem egyenlő a vizualizációval, de nem is relaxáció. Arra is rájött, a buddhista közösségnél töltött idő alatt szerzett tapasztalatokból, hogy sokkal könnyebb meditatív állapotba jutni egy mantrát, vagy egy istenség nevét recitálva, mint a vipassana meditációval a légzés tudatosításával. Olykor 15-20 percbe is bele tellett, mire sikerült eljutnia a meditáció elkezdéséhez.
Megelőzendő az éjszakai szörnyű pillanatokat, kicsit engedett a feszített tempóból, a közös meditációknál a teremben gyakorolt, egyébként meg visszavonult a cellájába és ott próbálta gyakorolni, amit aznap tanult. Panna már mosolygott mikor meglátta delente a meghallgatásokon, Moha kíváncsisága határtalan volt, de egy nap nem kapott többet mint öt perc, így napi három-négy kérdésére tudott választ kapni. Lenyűgözte ez a több mint kétezer ötszáz éves módszer, amely úgy tűnik torzítás nélkül maradt fenn. Buddha kristálytiszta tanításait mindig csodálta, de nem értette, azokból, hogyan lehet megvilágosodni, számára mindig csak intellektuális élmény maradt a buddhista irodalom olvasása.
A kolostor falai között tapasztalta meg, micsoda kincset őriznek a szerzetesek évezredek óta. Megértette merre van az ösvény a megvilágosodás felé, azt tudta hogy rá lép erre az ösvényre, sőt már rálépett, csak azt nem tudta képes lesz-e végig menni rajta. A napi meditáció végével Panna mester minden este egy órát mesélt a módszerről, a megvilágosodásról, Buddha korabeli történetekről, mítoszokról. Ezek a percek szívet melengetőek voltak Moha számára, mint egy gyerek, úgy szívta magába a mester szavait. Lassan összeállt benne a négy nemes igazság mély értelme, a nyolcrétű nemes ösvény varázslatos igazsága.
SACCA (igazság)
Az ötödik napon újabb mélypont, semmi nem sikerül, még az egyébként ízletes koszt sem jó. A meditációs teremben csak ült, sokszor kinyitja a szemét és nem érti, a többiek hogyan bírják. Jó lenne hazamenni. A terem kövezetéből sugárzott a hideg, ettől megfájdult a dereka. A gong hangját a pokolba kívánta. A teste álmossággal, aztán álmatlansággal, különféle fájdalmakkal tiltakozott az ösvényen járás ellen. Aztán délután ismét minden nagyon jól ment. Ilyen hullámokkal múltak el a napok egymás után.
ADHITTHANA (erős elhatározás)
A hatodik napon az előző délután sikerein felbuzdulva Moha a cellájában egyedül gyakorolt, a mester észrevette, hogy nincs ott a teremben, Georgot elküldi érte, hogy azonnal jöjjön. Moha viszont kerek perec azt üzente vissza, Ő pedig nem megy, mert örül, hogy végre egyedül is tud meditálni. Georg másodszor is visszatér, Rád vár 80 ember - mondta. Moha megadta magát és Georg után kullogva visszatért a meditációs terembe.
PANNA (bölcsesség)
A hetedik napon az esti előadás után eltöprengett azon, vajon mikor vetette el a szenvedély, a sóvárgás, a vágyakozás magjait, tegnap, egy hónapja, egy éve, tíz éve, ötven éve, vagy már előző életében. Vagy miért veti azokat naponta újra és újra. Mitől szennyeződött így el a tudata. Rájött, hogy Ő ugyanolyan, mint egy alkoholista, vagy egy kábítószeres. Kötődik egy érzéshez és nem tud lemondani róla. A testi érzésekhez egyre tudatosabban és egyre semlegesebben tudott viszonyulni, elutasítás és vágyakozás nélkül, képes volt azokat elfogadni, belátni múlandó természetüket. Ekkor minden vágya lecsillapodott, érezte magában az erőt, hogy képes uralkodni azokon.
UPEKKHA (semlegesség)
Nyolcadik napon teljesen helyre állt a lelki egyensúlya, jól aludt, a feleségéről álmodott, akinek szemei örök kedvességet sugároztak, hangja csupa biztatás volt. A gyakorlatok egész nap jól mentek. Ezen a napon döbbent rá ennek a tíz napnak egyik fő üzenetére, hogy a gondolataiért, a szavaiért és a cselekedeteiért Ő és egyedül Ő a felelős. Ez egyfelől szörnyű, hiszen milyen kényelmes mindenért a külső körülményeket okolni, másfelől csodálatos, hiszen akkor csak rajta múlik minden, az ő kezében van a sorsa. Moha szerette volna valahogy a szakácsok tudomására hozni, hogy milyen nagyszerű munkát végeznek, a konyhából elcsent egy üres papírdobozt, majd cellájában az alábbi sorokat írta rá és ugyanoda vissza is csempészte azt. Kedves Szakácsok! Buddha és Panna mester talán megbocsátja, hogy három tilalmat is megszegek egyszerre. A kommunikáció tilalmát, a jegyzetelés tilalmát és a semleges érzések tilalmát. Feltétlen szeretném tudomásukra hozni, hogy noha az ételekben nincs hús, viszont annál több szív van bennük, szóval nagyon finomak. Köszönöm és gratulálok. Egy vipassana rab :).
METTA (önzetlen szeretet)
Kilencedik nap éjjelén felébredt éjjel, elkezdett fekve meditálni és álomba aludta magát. Az egyik álom a gyerekkori házuknál játszódott, a ház mellett lévő szőlő lugasok között két hatalmas agancsú szarvas sétált, az egyik belegabalyodott a lugasba, és nagyon nehezen szabadult ki. Ekkor Moha kihajtotta őket a lugasból és szabadon el tudtak menni. Ébredéskor tisztán értette az álom üzenetét, miszerint elég az elveszett és elrontott gyerekkor utáni sóvárgásból, kesergésből. Ki kell szabadulnia ebből a fogságból, mégha ez nem is megy azonnal, a szarvasnak is idő kellett, hogy kibogozza magát. Erre a napra Moha megtapasztalt mindent, ami megtapasztalható ennyi idő alatt. Megtapasztalta a levegő áramlásának tudatosítását, a testi durva és finom érzések megfigyelését a feje búbjától a lábúja hegyéig, a tudatosságot és semlegességet, az elutasítás és sóvárgás nélküliséget, a szabadáramlást, az átseprést és a nagyon finom rezgések érzékelését.
DANA (adakozás)
A tízedik napon reggel kilenctől ismét lehetett beszélni egymással, de továbbra se keveredhettek a nők és férfiak. Végre szót lehetett váltani a cellatársakkal, ki honnan jött, mit csinál. Tisztázódtak félreértések. Megtudták mi értelme volt a némaságnak. Egyfelől így mindenki magára figyelt, másfelől mindenki haladt a maga útján, senkit nem befolyásolt, ha tapasztalatai eltértek a többiekétől, nem volt módja összehasonlítgatni magát másokkal. És persze a síla gyakorlása is biztosítva volt, némán elég nehéz hazudni. Este Panna mester zseniális összefoglaló előadását hallgatták és késő éjjel hosszú beszélgetés után boldogan tértek nyugovóra.
A tizenegyedik nap ugyanúgy hajnali négykor ott ültek mindannyian a meditációs teremben és elkezdődött az utolsó meditációs óra, Moha nehezen tudta gondolatait kordában tartani, de ez most egyáltalán nem bosszantotta, tökéletesen semlegesen tudott maradni saját érzéseivel szemben.
Boldogan távozott tíz napos érzelmi hullámvasútjának helyszínéről. A kolostor kapuján kilépve telve volt bizakodással, reménnyel, hogy az ösvényen végig tud haladni. A busz, vonat és repülő út ugyanolyan hosszú és fárasztó volt visszafelé, Indiából szinte semmit sem látott a kolostor falain kívül, mégis gazdagon tért haza, mert megmerítette lelkének kiszáradt korsóját az évezredek óta őrzött tiszta forrásból.
Megérkezése után másnap megkezdődött a tanultak tesztelése, Moha azonnal elkezdte a mester tanácsainak megszegését, eldöntötte, hogy Panna ajánlása ellenére nem fog két órát meditálni naponta, csak egyet. Nincs ideje napi két óra meditációra.
A munkahelyén senki meg nem kérdezte, hol járt, mit csinált, talán megérezték, hogy erre a kérdésre nem akar válaszolni. Persze bízhatott közönyükben is.
Ami egyértelműen pozitív és maradandó változás volt számára, hogy nem vagy messze nem olyan intenzitással reagált a körülötte lévő dolgokra. Nem bosszantotta, ha szabálytalanul előzték meg az úton, ha sokat kellett várakoznia a kereszteződésekben, ha a lánya nem épp az Ő igénye szerint válaszolt, ha a szomszéd hajnalban csörömpölt, ha politikusok hazugságait olvasta az újságban, ha valami materiális dolog nem kedve szerint sikerült.
Mikor hazaérkezett a munkából, elkezdett meditálni. Azt rögtön meg kellett állapítania, hogy a kolostor elzárt békéje közepette sokkal könnyebb elérni a meditatív állapotot. Először is a tudatos légzés figyelésről állandóan elterelték a figyelmét a nap eseményei, cikázott a múlt és jövő között.
A nagy megmérettetés egy hét után jött, megtudja-e őrizni semlegességét, tudatosságát minden helyzetben. Nem tudta. A mindennapjait és a meditációkat folyton átszőtték ábrándozásai, vágyai, gondolatai, érzései, tudta hogy rossz úton jár és mindezt tetézték olykor viselhetetlen testi fájdalmai. Hová tűnt a semlegesség és tudatosság?
Moha fizikai állapota folyamatosan romlott, alig-alig tudta végig dolgozni a napokat, alig evett, minden találkozót, összejövetelt lemondott, nem ment el sehová, nem érdeklődött semmi után, a számítógépet hetekig be sem kapcsolta.
Azért nem adta fel. Egy hónappal indiai útja után, megfogadta mestere tanácsát, áttért a napi két óra meditációra, egy óra reggel, egy óra este. No, ez aztán végképp felborította mindennapi életét, éjjel alig, viszont az esti meditációba szinte folyamatosan aludt, nehezen ment a tudatos légzésfigyelés, soha nem tudta mégcsak megközelíteni sem a kolostorban tapasztaltakat.
Erősen küzdött magával, aztán két hét múlva teljes meglepetésére végre szembe tudott nézni a legfélelmetesebb démonnal, legyőzte vágyait, megtudta tartani a sílát, a szamadit és pannát, nem hezitált, tudta mit kell tennie. Meg is tette. Az időjárás hamarabb jóra fordult mintahogy Moha teljesen össze tudta szedni magát, de a legnagyobb akadályon átvergődve ez is hamarosan bekövetkezett. Mikor néhány hét múlva újra ott állt az üvegpalota 52. szintjén már csupa fény és derű járta át a környéket és Moha szívét. Arcáról a könnyek úgy tűntek el, mint a tócsák az utca kövéről egy nyári zápor után.
Egy Vipassana tanfolyam részvevőjétől:
Vipassana meditáció Siddhartha Gautama (a Buddha) tanitásain alapul. A 2600valahány éves tanokat egy burmai születésű férfi, S. N. Goenka szedte egy csokorba s tanítja 11 napos szemináriumán világszerte. Első ízben a Vipassana meditációról Tamil Naduban hallottam egy Thomas nevű francia srácról, ki Bodhgayaban végezte el a tanfolyamot, s váltig állította nagyon megváltoztatta az életét és a gondolkodásmenetét. Én szájtátva hallgattam a francia fiút, ki arról regélt hogy 10 napon át nem beszélhetett, napi kétszer étkezhetett vegetáriánus étkeket, hajnal 4kor kelt, s mindezt önszántából önként és dalolva...
S azt kell, mondjam úgy gondoltam nincs ki a négy kereke.
Amma Ashramja után rengeteg spirituális felvilágosulást kergető egyeddel találkoztam, s sokan közülük (én csak a normálisabb kinézetűek véleményére adok) égre-földre esküdöztek a Vipassana gyógyító erejéről. A végső löketet a Vipassana felé azonban Sarah McDonalds könyve a Szent tehén adta. Az írónő pontosan úgy írta le Indiát ahogy én látom. Hasonló dolgok után érdeklődött mint én, s mindezek ellenére józan tudott maradni annyira, hogy egy nemzetközi sikerkönyvet írjon. (Jelenleg Ausztráliában dolgozik mint újságíró.) Ő adta meg a végső löketet az őrület felé, s úgy gondoltam egy életem egy halálom, én ezt a metódust kipróbálom. Miután Amma Ashramjában a gondolataim nem igazán akartak engedelmeskedni és betartani a kijárási tilalmat meditáció alatt még egy röpke órácskára sem,
úgy gondoltam még jót is tesz nekem ez a 10 nap, legalább megzabolázom egy kissé az agyam
és tanulok némi önfegyelmet (mely őszintén szólva rám fér.)
Arra is kíváncsi voltam vajon meg tudom e állni 11 napig szó nélkül. Az összes ismerős szerint 10 percig nem vagyok képes befogni a szám, nemhogy 10 napig.
No, majd most eldől...
Íme, az utóbbi 10 nap története.
Mielőtt belekezdenék az események leírásába, előre figyelmeztetni szeretnék mindenkit hogy a Vipassana személyes élmény. Mindenkinek más és más gondolatok járnak a fejében, s ez által mindenki számára más élménnyel zárul a szeminárium. Az általam leirt történet -még egyszer szeretném kihangsúlyozni- az én kizárólagos szemléletem. A napokat nemcsak hogy beszámoztam, de rövid összefoglaló nevet is kaptak.
Jó szórakozást!
Vipassana 0. Nap
A skorpió
A tanfolyam 12 kor kezdődik, s mivel a vonatom reggel érkezett, reggeli után néztem. Dehradun egy poros zajos város, olyasforma mint akármelyik másik indiai város. Átverekedtem magam az, autóriksák teherautók, század eleji buszok, autók, motorok tehenek és mozgó gyümölcsárusok tömegén, s a dudaszó és tülkölés elől bemenekültem egy étkezdébe. Parathát rendeltem. (ez a zsíros fűszeres lepény kürrivel és chilivel megspékelt krumplival töltve a hely specialitása, tudom meg a tulajtól.) Chait kortyolgatok, miközben azon morfondírozok ez lesz az utolsó alkalmam annyit enni amennyit akarok. Ezen túl 12 napig szigorú diéta...
Mivel bőven volt időm beültem netezni, hogy tudassam, szeretteimmel mire is készülök, s ha az elkövetkezendő 12 nap valamelyikében levelet írnának, ne aggódjanak, ha nem válaszolnék. Megmosolyogtat a gondolat, mit fognak ezek rólam gondolni... . szinte hallom amint hüledeznek hangosan a levelet olvasván. Ennek teljesen elment az esze...
12 re a megadott címre mentem, és csalódottan láttam, hogy az egy zajos poros főúton van ellentétben az általam elkepzelt hegyi csendes zen ashram-mal, melynek képe kezdett szertefoszlani. Az öregúr ki egy Vipassana felirattal jelzett asztal mögött ült megnyugtatott. Ez csak a találkahely a központ 10 kmre van Dehraduntol, 2 kor jön értünk a busz.
A busz nem volt más, mint egy vikram, egy nagyobbacska autó riksa mely minden oldalon nyitott. Be lettünk tuszkolva egy kispolski-nyi légtérbe 6-an plusz 8 főnyi bőrönd, utazótáska és hátizsák az ölünkbe lett pakolva.(2-en a sofőr melletti félszemélyes ülésen tették meg az utat. Két oldalamon Nerea és Nerida -egy baszk lány indiai lebernyegekbe öltözve és egy ausztrál lány színes papagáj hippi cuccokban- optimista modon már alig várja a tanfolyam kezdetét. Ekkor megkezdődik a pokol, elindulunk.
Az ölünkbe, s lábunkra pakolt csomagkupac enged a gravitáció torvényeinek, és kb. 20 perc elteltével már nem érzékelek semmit csípőtől lefelé... a legrosszabb azonban az ajtó mellett ülők sorsa, hisz nekik vissza is kell tartani a folyton kifelé igyekvő csomagáradatot. Amikor már mindannyian úgy gondoljuk ennél rosszabb már nem is lehet, elered az eső és mondanom sem kell, bőrig áztat mindenkit a nyitott járműben... Nerea es Nerida azzal vigasztalják egymást, hogy a tanfolyam végére ezt már fel sem vesszük majd...
Nos, ez engem nem tud igazán megvigasztalni, s főleg az sem segít, hogy a riksa miután megáll,
a sofőr közli, az utolsó 200 métert a folyó meder kövein át kell megtennünk. szakadó esőben, két hátizsákkal (ezt nem nevezném ideálisnak.) Akkor még meg sem jegyeztem azt a csekély tényezőt, hogy gumipapucsban vagyok, mely már most csúszkál a lábamon...
Igazi csoda történik; egyszer sem taknyolok el, pedig az elől viselt kisháti kizárja a látó teremből a közvetlenül előttem heverő köveket, így csak vakon lépkedek a 30 kilónyi málha alatt...
Te jó ég! Mi lesz velem! Még el sem kezdődött és nekem már elegem van az egészből...
Elhatározom, kibírom és végigcsinálom a szemináriumot, ha törik, ha szakad!
Nerea és Nerida ámuldozva hallgatja, hogy én még soha nem vettem részt meditációs tanfolyamon... Miután elérjük, a központot mielőtt regisztrálnánk, elolvastatják velünk a szigorú házirendet. Miszerint az elkövetkező 12 napban 5 fő szabályt kell betartanunk Nem, ölhetünk, nem hazudhatunk, nem ihatunk, dohányozhatunk, és nem drogozhatunk, a szexre még csak gondolni is tilos, valamint nem lophatunk. ennek az 5 szabálynak persze leágazó szabályzatai is vannak, miszerint
nem hallgathatunk zenét, nem beszelhetünk, semmiféle kontaktust nem teremthetünk egymással, tilos mindenféle kommunikáció, nem írhatunk, nem olvashatunk, nem sétálhatunk csoportosan es nem beszelhetünk. A jóga és akármi más- nem Vipassana-
meditációs metódus alkalmazása árthat,- olvashatjuk a tiltó listán-
így ez, is mint minden más tilos. Tilos továbbá élelmiszereket fogyasztani, ha azok nem a központ konyhájáról származnak. A továbbiakban alá kell írnunk, hogy a szigorú morális kódot és a szabályzatot s
az időrendet betartjuk, valamint csakis akkor regisztrálhatunk a kurzusra, ha megígérjük, hogy végig maradunk. Az elkövetkező 11 napban nem hagyhatjuk el a központot, s azt csináljuk, amit mondanak, hajnal 4-től este 9:30 ig.
No, most itt először elbizonytalanodom. Egy hang alig hallhatóan azt súgja! Még nem késő!Most szállj ki ebből a marhaságból!
Persze makacsságom erősebbnek bizonyul a józan eszemnél. Kérek egy regisztrációs ívet, melyen kissé elcsodálkozom amikor az afelől faggat milyen vallás híve vagyok, illetve milyen az elmeállapotom... Zavart, írnám be legszívesebben,- elvégre itt vagyok önként-, de most írtam alá
hogy nem hazudok, ezért beírom normális. Nereát és Neridát ez nem zökkenti ki, inkább az lepi meg őket, hogy megkérdeztek az apjuk nevét...
Ezek után még vagy 5 formátumon aláíratják velünk, hogy megértettük a szabályzatot és elfogadjuk a feltételeket. A békés öregúr az asztal mögül elkéri az útlevelem, mélyen a szemembe néz a szemüvegkerete fölött és megkérdezi: bírni fogod 10 napig? a hang újra megszólalna, a fejemben, de nem hagyom, s az öreg aktakukac szemébe nézek, s bólintok. Ezek után kapunk egy szobát 3 ággyal, egy wc-vel egy csappal és 3 vödörrel melyek testünk higiénikus igényeit szolgálják kielégíteni.
6 kor ebéd/vacsora és az ebédlőben újabb sor betartandó szabállyal találom magam szemben. Elfogyasztom a banánt és a zabpelyhet a fal fele fordított székemen, miközben lelkiekben felkészülők az előttem álló mostanra már cseppet sem kecsegtető immediet jövőmre.
6:30 kor leadjuk a könyveinket, írószereinket, fényképezőgépet, iPodot és minden más egyebet mely elvonhatná a figyelmünket, és 7 kor megkezdődik a tanfolyam.
72-en török ülünk a meditációs teremben, s fura kántálás tölti be a teret. Egy kazettáról S. N Goenka hangja köszönt bennünket, előbb hindu, majd angol nyelven arra kér, mindenkit kántáljunk vele a közös hangzás kedvéért. Számomra eddig soha nem okozott gondot ismeretlen jelentésű énekek kornyikálása. már fiatalon hozzászoktam ehhez, előbb a Modern Talking vá csucsu csuvi csörsz csunáj- ját harsogtam hullaszerelmesen Thomas Anders loknijait bámulva, majd később a szovjet himnuszt kornyikáltam teli tüdőből anélkül, hogy a szavak jelentésével tisztában lettem volna, hisz oroszórán a jegyimij magucsij-ig soha nem jutottunk el, én legalábbis megakadtam a sto éta? éta sapka'- nál... Így most sem dilemmáztam túlontúl sokat azon, hogy ismeretlen nyelveken hümmmögök ismeretlen szavakat.
Kezdetet veszi a kurzus es meditalunk par orat kenyelmetlen torokulesben. Kezdetet veszi a nemes csend. ezt ezentul csak akkor seghetjuk meg, ha valami kedesunk van. Goenka arra ker minket ne szegjuk meg a csendet, s regel nekunk az emberi termeszetrol mely olyan hogy szeret szepiteni, s tulozni valotmasitani, igy a csendfogadalom, mondja a guru a mi erdekunkben van, hogy konnyebb legyen betartani a fogadalmunkat, miszerint nem hazudunk... a jelbeszed is tilos, es minden mas kommunikacio a tobbi meditatorral, mivel ezt az utat mindenkinek egyedul kell vegigjarnia. ( nincs tehat egymas vigasztalasa idegosszeroppanas eseten)Este 9 kor elbocsajtanak bennunket aludni, s mire vegzek a mosakodassal Nerea mar alszik. Nerida pedig all az agya mellet es mereven bamul egy pontot. melleallok hogy megnezzem mi az ami felkeltette az ausztral lany figyelmet, s konstatalom hogy az elovilag itt valtozatos es nem fogunk unatkozni az elkovetkezendo napokban...itt a patkanyokat es csotanyokat melyekhez mar ugy ahogy hozzaszoktam felvalltotta ket erdekesebb es mergesebb allatfaj, s az egyikkel szemeztunk eppen arra gondolvan mi a francot tegyunk. A skorpio kozben kokorosen futkarozott az agyon abszolute nem mutatta hogy akarmilyen mersegben is feszelyeztetve erezne magat. az elso otletet miszetint ussuk agyon elvetjuk, hisz nem olhetunk, megigertuk!. nem is sikithatunk, arra varvan hogy valaki majd megoldja a helyzetunket, hisz hangtilalom van.Nekunk kell megoldani a kenyes helyzetet. Vegulis kelepcebe csaljuk a dogot ( ehhez felhasznaljuk a szappantartom es kipenderitjuk azt. mindketten szolid gyozelmi tancot jarunk annak ellenere hogy a tanc is tilos...Mondanom sem kell jo darabig elkerul az alom...
Vipassana 1 Nap Szokincs
A gong hajnal 4kor ebreszt bennunket, es 4:30 kor mar torokulve meditalunk a meditacios hallban. a programunk biztosit mindket arrol hgoy ne legyen tul sok szabadidonk. 5:30 kor bejon a tanarunk egy idealis nagypapa kinezetu oregur hihetetlenul szoros fullel, feher elere vasalt ingben es dereka kore tekert Lungiban. Probalok a legzesemre koncentralni, de az nem naghyon megy, sebaj, gondolom, az orarendet latvan lesz eleg idom gyakorolni. koncentraciohianyomnak tobb oka is vana fobb okok a kenyelmetlen poz es az ures gyomor. Itt is, mint a masik ket ashramban a ferfiak es nok el vannak kulonitve ( ez gondolom azon erdeket szolgalja hogy konnyebb legyen a szexre nemgondolas) a kozpont ket kulon oldalra van elvalasztva egy noi oldalra es egy ferfi oldalra. kulon eszunk, kulon rezidenciank van es a meditacios termet is kulon kozelitjuk meg. a kert is kette van osztva keritessel van elhatarolva a nemek birodalma. A meditacios terem bal oldala a ferfiake, a jobb a noke, s a ket nem kulonbozo modon neszel. A nok a karpereceikkel es csilingelo bokalancaikkal csorompolnek, s nagyneha elkohhintik magukat, mig a ferfiak hangosan turhaznak, szorcsognek, bofognek, asitoznak . ezt ugyanis nem tiltja a szabalyzat... a legmeglepobb azonban a hangos horkolas. Hogy a francba lehet itt aludni ebben a kenyelmetlen pozituraban????Amikor mar ugy gondolom ennel rosszabb nem is lehet, tanarunk bekapcsolja a magnot, honnan Goenka hipnotizalo hangja koszont bennunket, es mi utan elismetli vagy 3 szor hogy tanulmanyozzuk a lelegzetunket, elkezd pali nyelven kantalni.
He! errol nem volt szo hol van itt a nemes csend????
fel oraval kesobb kicsengetnek s 6:30 kor reggelizunk. a koszt egyszeru, indiai vegetarianus ( hala a jo egnek nem tul fuszeres) kaja. A menetrend szerint masfel ora all rendelkezesunkre a reggeli elfogyasztaszara es reggeli teendoink elvegzeseremielott megszolalna a meditaciora hivo gong, mely engem enyhen a muezzinek enekere emlekeztet mely a muzulmanokat imadkozni hivja...8 kor mar ismetelten torokulunk mint a kisangyalok, s igy telihassal ( no jo felig telihassal) mar lelkesebben obszervalom az orrlyukomon keresztul ki es bearamlo levegot. Ezuttal teljes 40 percig birom a pozitura tartasat es bizom benne hogy holnapra megtovabb elleszek mozdulas nelkul.A gondolataim meg mindig el elkalandoznak, s halas is vagyok titokban ezert nekik, mert amig ebren almodozok addig legalabb nem erzem a kenyelmetlen pozitura miatti kellemetlenseget.
A programunk a kovetkezo napokra:
4:00 Ebreszto
4:30-6:30 Meditacio
6:30-8:00 Reggeli : )))))
8:00-9:00 Meditacio
9:00-11:00 Meditacio
11:00-12:00 Ebed
12;00-13:00 Szieszta : )))))
13:00-14:30 Meditacio
14:30-15:30 Meditacio
15:30-17:00 Meditacio
17:00-18:00 Tea szunet : )))))
18:00-19:00 Meditacio
19:00-20:15 Goenka video
20:15-21:00 Meditacio
21:00-21:30 Kerdesek a tanar fele
21:30 Villanyoltas : )))))
amint itt lathato nemtul sok idonk marad semmire nap kozben, s minden meditacio vegeztevel Goenka elmormolja a varazsszavakat miszerint 5 perc szunet mulva folytatjuk. Este 7 kor az elso video vetites alkalmaval vegre megpillanthatjuk torturank kifejlesztojet a TV kepernyon, kinek eddig csak karcolo sarmos hipnotikus hangjahoz volt szerencsenk. a guru ( spiritualis vezeto) furamod koszont bennunket nyitomondataval Az elso napnak vege. meg 9 hatra van. evvel mar fel is keltette figyelmem. itt is mint a meditacios teremben torokulunk, illetbve itt ugy ulunk ahogy akarunk , de a lenyeg ugyanaz. tabla tiltja hogy a labunkat kinyujtsuk illetve hogy a hatunkat a falnak tamasszuk,tilos tovabba vizet innunk az eloadas alatt, es az osszes tobbi generalis tiltas is ervenyben van. mondanom sem kell, itt is a foldon ulunk... Figyelmem lekoti a kepernyot betolto Goenka, ki egy mosolygos, mackos, szorakozott, szenilis nagypapara emlekeztet,
itt minden egyes tilto tabla aljan egy mantra olvashato. Be happy ( legy boldog) melyet en kisse ironikusnak talalok.kerjuk kapcsoljak le a villanyt maguk utan, Be happy
kerjuk ne pazaroljak a vizet Be happy, kerjuk tartsak be a csendfogadalmat be happy, kerjuk mindig setaljanak egyedul be happy es a kedvencem mely arra ker minket, ha netan eszlelnek hogy akarmely meditalo beszelgetne jelentsuk azt a tanarnak Be Happy"
A guru emlekeztet minket arra hogy megigertuk hogy maradunk a tanfolyam vegeig, es megha nem akarunk akkor sem tudunk elmenni a tanfolyam vege elott, valamint ujfent arra ker minket vegyuk komolyan a csendfogadalmat. ezek utan kovetkezik a masfel oras diskurzus telespekelve 2600 eveholt pali szavakkal mint Dhamma Sila samadhi pannya es kalapas. ezeknek a jelenteset persze el is mondja nekunk Goenkaji ( a ji utotag tisztelet es szeretetteljes megszolitas. Gandhit pl Gandhiji nek szolitotta az orszag egesze)
a szavak jelenteset, de az ki is megy a fejembol, igy a az egesz diszkurzus ertelmet veszti ilyesforman.Ha elerjuk a silat csakis azaltal erhetjuk el a Samadhitde mit sem er a sila es a samadhi ha nem gyakoroljuk a Pannyat ugyelni kell azonban hogy ne generaljunk tobb sankharat a mar meglevok melle. marpedig a sankharak kalappa kent bukkannak elo, es nagyon konnyu ujabb es ujabb sankaharakat felhalmozni mely rossz karmahoz vezet...de szerencsenmkre itt van a Dhamma ez a fantasztikus Dhamma az egyetlen ut a megvilagosulas fele, de onmagaban e sem er semmit ha bla bla bla bla....
mar epp elaludnek kenyelmetlen ulto helyembven amikor a guru elkezd ujra angolul beszelni es arrol mesel hogy az emberi elet szenvedes. ez a szenvedes belolunk ered es csakis mi vagyunk erte okolhatoak. amikor valaki tesz valamit ellenunk es haragra gerjedunk akkor a nem azert haragszunk az illetore mert valamit elkovetett valosan ellenunk, hanem azert mert mi alapjaban. ilyen az emberi termeszet. a harag mely
a lelkunkbol fakad -mert ott lakozik- nem mas mint negativ erzet mely az altalunk taplalt szenvedes tart eletben. amint megszununk szenvedni a harag is elmulik majd magatol... szerencsere itt van nekunk ez a fantasztikus Dha,mma ez a nemritualis nem szektabeli nem vallasos univerzalis metodus melyet a Buddha hagyott nekunk hatra, az eredeti tanitasokat csakis Goenkaji ismeri, hisz az osszes tobbi buddhista elszektasitotta es vallassa valtoztatta a Buddha filozofiajat, s mi milyen szerencsesek vagyunk hogy nekunk ez a nem szektikus nem vallasos nem ritualis valtozattal gazdagodhatunk. nem szekta? nem ritualis? nem vallas? ez uj! de meg eddig sem jutok a gondolataimban, s a guru mar ra is zenditett, s zengo hangon kantalja a
soros pali dicshimnuszt Buddhanak tisztelete jeleul...ezek utan a guruji valtozatos erdekes szokincsevel szorakoztat bennunket, a nyomor es szenvedes az elso helyen all , de szereti hasznalni a nempermanens, nemszektikus, equanimus es a kedvencem a -szerintem- sajatmaga altal krealt unwholesomization. amit pontosan tudok mit jelent, csak leforditani nem vagyok kepes.
A napot 30 perces meditacio zarja hol meg tobb kantalast hallhatunk, s a guru kiadja az ukazt mire is ugyeljunk lelegzetobszervalas kozben...
Vipassana 2. Nap Menni vagy nem menni, ez itt a kerdes
A napom tobbe kevesbe ugyanugy telik mint az elozo. egyre tobb ideig tudok a legzesemre koncentralni es egy re rovidebb ideig tudok mozdulatlanul pozicioban maradni. nem vagyok en ennyi foldonuleshez hozaszokva kerem!
a tegnapi csorompoles is idegesit egy ferfi hangosan horkil, kinyitom a szemem es korbe nezek honnan jon a zavaro hang. a ferfi oldalon tobben is bobiskolnak, fejuk a mellukon illetve a testesebbeknek a tokajukon pihen. es mit latnak szemeim! Arulas!!! a premesfulu oktatonk is alszik!!!!ezek utan persze nana hgoy nem megy a koncentralas! dehat Goenka megmondta hogy a legnehezebb a 2. es a 6. nap lesz, igy tudatom megzabolazom es tovabbra is tanulmanyozom az orrlyukam belsejet..Delutanra mar oszinten megkerdojelezem dontesem, s azt kerdezem magamtol mi a fenet keresek en itt tulajdonkeppen?
fontolora veszem a tavozast amig meg ki birom egyenesiteni a labaim es nem okoztam maradando karosodast a keringesemben, illetve az izmaimban..az otletet termeszetesen elvetem, hisz a baratoknak es a csaladnak ki tudnam magyarazni miert is hagytam abba ezt a kantalos agymosos torokulos mizeriat, de magamnak oszinten nem. azt eleg gyenge ervnek talalom hgy vegig tudtam volna csinalni ha igazan akartam volna, csak nem akartam, elvegre onfegyelmet jottem ide gyakorolni. azt is elhitethetnem hogy nem bizok a metodusban, de ket nap utan nem igazan tudom megitelni hasznal e az orrlyukanalizalas avagy sem. vegulis 2 valasztas van menjek vagy maradjak. a maradas mellet dontok, arra hivatkozva, hogyha megyek, ugysem tudom magammal elhitetni hogy kibirtam volna, raadasul ha elmegyek ez a ket nap szenvedes teljesen felesleges erofeszites volt. Maradok tehat! elhatarozasom sziklaszilard, megingathatatlan! tobb kell ahhoz mint egy 10 napos kinzokurzus hogy en foladjam!!!!
Vipassana 3. Nap Vallas vagy filozofia
Mar 3. napja huvelyesekkel taplalkozunk. A csicserborsotlol a babon es sargaborson at a lencseig mindenfele valtozatbn ezt kapjuk protein helyett.No persze ha 70 ember 3 napig huvelyesekkel csillapitja ehet,tudjuk honnan fuj a szel. Ha ehhez hozzaadjuk a kotelezo orron at lelegzest, melynek tanulmanyozasa elso helyen all a ranglistankon, es az egyre elviselhetetlenebbe valo torokulest, akkor a spiritualis egyenleg eredmenye inferno. ( matekbol mindig jo voltam) aki nem ertene miert is lazadozok ennyire a torokules ellen, az most szakitsa felbe az olvasast es torokuljon a foldon egy darabig. En sajnos el lettem kapatva szekekkel, kenyelmes fotelokkal es heverokkel, igy ez a napi 13 oras torokules nem nagyon megy. Node sebaj, biztatom magma, hisz pont ezert vagyok itt. Megerositeni az onfegyelmem. Magamban mar elore elvezem az izmos hatat es az egyenes tartast melyet a kurzus vegere magamenak mondhatok. ( mert velemenyem szerint a torokulesnel csak egyetlenegy szornyubb dolog letezik a vilagon, az pedig gornyedten torokulni. Amikor gornyedten torokulunk a hatunknak olyan izmai is kepesek sajogni, amelyekrol mar ezer eve megfeledkeztem hogy leteznek. A hatfajdalom elkerulese tehat a helyes pozitura kivalasztasa es megtartasa egyenes hattal.)
A nap vegen Goenka elvesziti tekintelyet avval hogy kigunyolja a vallasokat es az emberek vallasba vetett hitet, majd inteligenciam sertegetve elmondja manrtajat miszerint ez itt nem egy szekta, mert a lelegzet tanulmanyozasa nem egy rituale.
Nos tenyleg nem a lelegzetobszervalas az nem ritualis, de ha azt hajnal fel otkor kotelezoen, mas altal meghatarozott pozban tesszuk szigoru szabalyokat kovetve, melyek tiltjak hogy lelegzetvetel kozben egyunk igyunk beszeljunk avagy egymasranezzunk mikozben valaki egy 2600 eve nem hasznalatos nyelven kantal dicshimnuszokat, az az en konyvemben igenis rituale. Es hogy eldonthessuk ez a kozosseg szekta vagy nem szekta ahhoz ismerni kene a szo jelenteset…
Persze elofordulhat hogy tevednek, de tevedni emberi dolog, s en meg mindig e fajba sorolom magam : )))
Raadasul a konyvet en irom, igy mindenki eldontheti onszantabol, megveszi e avagy sem es ha megvette es elolvasta akkor sem kell velem egyetertenie, hisz ez az egesz sztori csak egy velemeny. Az en nem eppen objektiv velemenyem mely azt mutatja ez a metodus mely a dolgok objektiv szemlelesen alapul az en esetemben nem igazan hatasos.
Miutan mostam kezeim, batran merem vallalni allaspontom hogy a legzes onmagaban nem egy ritus, de ha kozben elvagjuk egy kecske torkat es a veret megisszuk avagy egy Kali szobor (a hinduizmus egyik istennoje) testere kenjuk aldozat gyanant az mindjart mas…
A buddhizmus pedig szerintem egy vallas barmennyire is probaljak sokan azt bizonyitani hogy ez nem igy van, mivel Buddha ki egy letezo ember volt, s nem egy kitalalt Isten, tanaitasaiban kijelentette hogy Isten marpedig nem letezik. Ez a teny is azt bizonyitja hogy ez egy filozofia mely a temeszet torvenyein alapul . A vallas elmelet mellett szol hogy Thaifoldon, Bhutanban, Mongoliaban, Japanban, Sri Lankan, Nepalban, Tibetben es meg a kommunista Kinaban elismerik a buddhizmust mint vallast (itt most csak azokat az orszagokat soroltam fel, melyekben megfordultam, es a buddhizmust vallaskent gyakoroljak..) Valoszinuleg arra alapozvan ezen dontesuket hogy a buddhizmus a masvilag letezesen alapul. A gerincoszlopa a tannak a reinkarnacio es a karma.
A Buddha altal lerajzolt eletkorben olyan meseszeru ( nekem legalabbis) lenyek vannak mint peldaul az orokke ehezo szellemek … Ezen persze el lehetne elmelkedni, de mindenki dontse el sajat maga neki speciel mi a buddhizmus vallas avagy a filozofia. kategoriajaba sorolhato.
A besorolas vegulis nem mas mint egy nevadas. Tok mindegy hogy valakit Katinak hivnak vagy Klarinak amig tisztaban vagyunk vele hogy ezek a nevek a kit takarnak.
Szereny velemenyem szerint ugyanis a szemelyiseg a nevvel nem valtozik.
Azt had tegyem -gonosz zavaro modon- azert hozza hogy mind Mahavira ( a Jainizmus alapitoja) mind Zarathustra a (Farszik vallasanak a Zoroasztrianizmusnak az alapitoja) valos emberek voltak, s mindket vallas “Istenmentes” es a hivoknek elfogadjak vallasnak, mint ahogy a buddhizmus hivei is.
Vipassana 4. Nap Equanimity
Ma Vipassanat fogunk tanulni, szolal meg Goenka a kazettarol. Elcsodalkozom. Miert eddigf mi a lofulet csinaltunk ?kinyitom a szemem es korulnezek a korulottem mocorgo/ szellento bufogo es horkolo torokulotarsaimon. Lathatoan a hir nem igazan lep meg senkit. Mindenki a kis sajat poziciojaban teszi a dolgat. Nerea es Nerida ·Buddhamodra ul. Irigylesre melto a testtartasuk es a koncentralokepesseguk kicsit gyulolom is oket ezert, de nem veszes.turohatarom kuszobere ertem. Nemhogy egyre konnyebb lenne torokulni, de egyre nehezebb. Az elso nap meg 40 percenkent valtottam poziturat. A masodik nap 30 perc a harmadik nap mar csak 20 ma pedig mar 10 percenkent mocorgok fajdalmaim enyhitesenek erdekeben, mivel nem hasznalhatunk jogat hogy reggelente harmoniat talajunk testunk es elmenk kozt, valamint a relaxacio mindennemu formaja tilos annak erdekeben hogy elsajatitsuk a metodust, s az nem keveredjen ossze mas metodussal gozom nincs hogyan tovabb. Ha igy haladok, en is a mocorgo tomeg egyike leszek, tavolabb az onfegyelemtol mint eddig valaha. Goenka kozli velunk hogy mivel a metodus tanitasa 2 orat vesz igenybe, a szokasos 5 perc szunet a 2:30-3;30ig tarto meditacio utan elmarad. Erre a kijelentesre mindenki feleled…ez nem szekta! Ertek egyet Goenkaval. Egy szekta nem lehet ennyire rossz!
Elhatarozom delben a sziesztam alatt megkerdezem Szundit a premesfulu tanarunkat mi jot tehetnek a sajgo tagjaimban lakozo fajdalom enyhitese erdekeben. A korulottem ulo nok Nerea es ·Nerida kivetelevel mind kinyujtjak neha neha a labukat, s bevallom en is ezt teszem amikor mar tenyleg sehogy sem jo, de tudom hogy ez nem megoldas. Ha lehetne beszelni megkerdeznem Nereat es Neridat, mi a titkuk, de nem lehet…
Beulok a sorba, s konstatalom hogy a fel terem itt van annak ellenere hogy a szieszta nagy ertek, s mindenki nagy becsben tartja e ropke oranyi lehetoseget arra hogy agyunkon elteruljunk horizontalisan, s kinyujtsuk elgemberedett tagjainkat.. sorrakerulok, s megprobalom elmagyarazni nyomorom a tanarnak, ki bolcsen Goenkaji szavait ismetelve csak ennyit mond A fajdalom jelen van tanulmanyozd. Es meg hozateszi szigoruan. Katalin a meditacios hallban nem szabad kinyujtani a labad. A nyelvemre tolul hogy bufogni horkolni turhazni krakogni asitozni es fingani szabad? De inkabb elvetem az otletet…Elso haragom lekuzdom, s evvel kitudja hany sadakhat halmozok fel melyet maj eliminalnom kell holmi szendedes aran, s elhatarozom, ha mar egyszer itt vagy ok akkor mi bajom lehetne abbol hogyha szot fogadok, s tanulmanyozom a fajdalmat es eselyt adok Goenkanak es a metodusanak. Meglatjuk a fajdalom tanulmanyozasa mi jora vezet. Ma uj szo gazdagitja a szokincset equanimity. Nekem gozom nincs a szo pontosan mit jelent, s mar arra gondolnek megkerdezem a tanart, de valoszinunek tartom duhosen zavarna el es csak annyit mondana equanimity is equanimity. ( e sejtesem beigazolodott, mert a tanfolyam vegen kiderult Nerida az ausztral lany sem ertette a szo jelenteset es o ugy dontott megkerdezi, s pontosan ezt a talalo valaszt kapta miszerint equanimity is equanimity) A szo bizonyosan fontos, hisz Goenka vagy 30 szor megismetli, es kb tisztaban vagyok vele mit is jelenthet, s elhatarozom ha innen kikerulok ( ez a kikerulok ez egy talalo szo) utananezek mi az agymosas pontos fogalma es hogyan mukodik
No de terjunk vissza a Vipassanara, hisz ezert vagyok itt. A metodus nem mas mint erzet erzekeles. A Guru arra ker minket szkenneljuk vegig a testunket erzetek utan kutatva. Ezek utan a kulonfele szenzaciokat probaljuk meg objektiven tanulmanyozni kivulallokent. A cel hogy erzekeinket kielezzuk es . elkezdem a szkennelest es obszervalok equanimously s vagy jo 40 percig nem is gondolok sajgo vegtagjaimra illetve hatamra annyira lekot az analizalas. : ))) a Vipassana alapelmelete hogy minden valtozik, s minden mulando.(impermanence egy masik Goenkalatal agyonhasznalt szo) a A sajgo labamhoz erek a szkennelesnel es elkezdem tanulmanyozni a fajdalmat , s ra kell dobbennnem az oregnek igaza van. eszreveszem hogy a fajdalom valoban valtozo. Egyszer eles, egyszer tompa egyszer ilyen egyszer olyan, s amint elkezdek konkretan egy pontra koncentralni a fajdalom azon a pontoon elmulik es valahol mashol jon elo. Annyira lekot a tanulmanyozas hogy elfelejtem magam sajnalni , a fajdalom miatt. Eszreveszem , ha nem gondolok arra mennyire szenvedek a fajdalom miatt es kivulallokent tanulmanyozom analizalom azt, akkor nem is olyan nagy gaz.
Az ehseg detto ugyanaz. Ha nem gondolkodok azon mennyire ehes vagyok es tudomasul veszem ures a gyomrom nem szenvedek annyira mintha teliszalamis szendvicsrol almodoznek avagy mintha azt tervezgetnem magamban mi jot fogok majd enni ha innen kikerulok. Ha elkezdek tervezgetni kialakul egy vagyakozas Tandori csirke es Samosa avagy Pizza utan. Ha tudomasul veszem,hogy ures a gyomrom es nem foglalkozok vele tulsagosan sokat, akkor egy ido utan mar eszre sem veszem hogy ehes vagyok. ( pedig itt aztan nem tomnek degeszre!)
Buddha ezen okossagat gyerekkorom ota hallgatom. Kinek ne mondta volna az anyukaja egy egy lenyuzott terd vagy eltort kar utan vigasztalon hgoy majd elmulik. Es valoban el is mult . avagy nem ereztuk e enyhebbnek a fajdalmat egy egy gyogypuszi utan, csak mert hittunk annak a gyogyito erejeben es mert anyu azt mondta kapsz egy puszit ra es mar nem is faj. es tenyleg minden egyszerre jobban faj ha korulotted mindenki szornyulkodik es ha teljes agyad a fajdalom es az onsajnalat tolti be. Vigyorogva vegigulom a nap hatralevo reszet boldogsagom hatartalan az ujo
nnan szerzett tudomany hatasara.
Vipassana 5. nap A Lelkiharc
A tegnapi hosies
torokulesnek termeszetesen megvan a bojtje, s minden porcikam sajog. Csak nagynehezen tudom magam rabeszelni hogy kikaszalodjak az agybol. Egyetlen molekulam nem kivanja a torokulest. Sajog mindenem. Hosiesen torokulok, s analizalom a fajdalmat, s azon tunodok hogy innen mar csak egy ugras az hogy elkezdjek ·Sade marki eletevel foglalkozo konyveket olvasni.Ennel a pontnal megallok, s kinyitom a szemem a hirtelenjeben szabadonengedett gondolataim ilyesfelekent tamadnak ram! Te Megorultel? Mi a fenet keresel itt!Mire jo ez az egesz? Napi 13 orat torokulni es azt hallgatni hogy egy oregember kazettarol azt szajkozza hogy az eleted tele van nyomorusaggal es szenvedessel, s ezert csakis magad okolhatod, s igaza vaqn, hisz ha nem ulnel itt nem szenvednel es nem fajna a hatad a vallad a terded a bokad stbstbstb.
Eros kesztetest erzek arra hogy felalljak, osszepakoljak es itthagyjam ez a kocerajt a hulye szavakat szajkozo kantalo guruval es mindenkivel aki hisz benne. Vagyakozom azutan hogy visszaterjek a civilizacioba, hol nem kell naphosszat torokulni es kantlast hallgatni. ( erdekes modon a beszed es a kaja nem is hianyzik)
Igen am, szolal meg egy masik hang a fejemben; de ha nem ulom vegig a 11 napot, akkor soha nem tudom megitelni haszno0s e a technika avagy sem. Mert ha pl a 6. erzek cimu filmet (Hol Bruce Willis egy gyerekpszichologust alakit ki egy kisfiunak probal segiteni ki allitolag szellemeket lat. Csak a film legvegen derul ki hgoy Willis maga is egy szellem) csak a felig nezzuk meg teljesen mas a sztori mint ha kivarjuk a film veget amikor is minden darab a kirakojatekban mintegy varazsutesre a helyere kerul.
Igy ervel a masik hang. Te jo eg! Neked tudathasadasod van! Igy egy harmadik, s a komplett orulet elol inkabb a meditacioba menekulok.
Kivancsi vagyok ra mi van a fajdalom utan. S ugy dontok kitolom a mozdulatlansag idejet Kivancsi vagyok arra hogy ha 2 oran at mozdulatlanul ulok lezsibbadok e annyira hogy mar minden mindegy…
Nos megkimelek attol mindenkit ogy reszleteznem a ket ora lefolyasat, de azt batran kijelenthetem, a fajdalom utan megtobb fajdalom van es en sajnos personal nem jutottem el egy felsobb spiritualisabb szintig ahol mar minden mindegy. No persze magunk kozt ezt nem is igazan banom…azert kisse duhos vagyok magamra hogy hogy lehetek ilyen fatoku hogy ilyen hulyesegekkel tesztelem agyongyotort habtestem.
2 ora multan alig birom kicsomozni torokulo labaim, mely mostmar egyetemesen sajog. Ujbol megkerdojelezem lelki epsegem, de ugy dontok ha torik ha szakad vegigcsinalom a 10 napot a Willis-i fordulatban bizvan. A delutan vegere mar unom a fajdalmat, s kinyitom a szemem es sabadjara engedem kordaban tartott gondolataimat. Azok termeszetesen egybol a horkolo nem fele szaguldanak s mustrat tartok .Kinezek magamnak egy peldanyt, kit ezentul marcsak szememcsucskekent emlegetek, ( mivel onnan nezem. A fiu, s velemenyem szerint jogazik, hisz tokeletes teste van es tokeletes pozban ul Buddhamodra. A tobbi meditaloval ellentetben o nyugati cuccokat visel ( hu ez de komunistaidobol valo megallapitasnak hangzik) Nerea es Nerida tovabbra is Buddha modra ul. Csodalattal adozom a ket lanynak meg kell hogy mondjam ez nem kis teljesitmeny.
A delutan vegere fojtogato erzest eszlelek olyas felet mint az allergies reakcio. Ki kell nyissam a szemem hogy szabalyozzam a legzesem. Elso gyanum az hogy agyam igy probal menekulni ugymond kifogast talani a testemet ert megprobaltatasok elol, bar fontolora veszem hogy fennall az allergia eselye, mivel vagy 8 fele exotikus fa viragzik eppen, es soha nem lehet tudni hatha allergies vagyok az itteni florara faunara.
Nos a fojtogato erzes este sem mulik amikor mar nem kell meditalni, igy atvirrasztom az ejszakat, mert amint lehunyom a szemem a fojtogatas ujra kezdodik.
Vipassana 6.Nap Osszeeskuves elmelet
Elhatarozom hogy csak sajat magam megnyugtatasa erdekeben megerdeklodom a tanartol hogy van e itt orvos. Es elpanaszolom neki bajom. Megerdeklodven meditalhatok e nyitott szemmel. A tanar problemamra immunisan azzal bocsajt el hogy ez mind csak az agyam szulemenye es hogy obszervaljam a fojtogato erzest equanimously.
En minden eshetosegre felkeszulven beka[pok egy allergia megszunteto gyogyszert, es ugy folytatom a napom, de a bizonyossag kedveert a szemem is nyitva tartom..Magamban a guru altal zengett dicshimnuszokat kantalom ilyesforman Dzsojobodo dzsojo bodho tajta rajta todom bodom… ( nem vigyorgunk! Ez komoly!) A fejemben Goenka szavai kavarognak es avval szorakoztatom magam hogy mindenfele hulye mondatokat alkotok beloluk. Elgondolkodok, vajon hany embernek jutott az eszebe hogy az egyetlen hang melyet hallunk az Goenkae es a tanarunk ki egyfolytaban bobiskol is akarmifele kerdest intezunk hozza szigoruan csakis Goenka szavait szajkozza valaszul…
Agyam termeszetesen lazasan kattogni kezd
Eredetileg 5 en voltunk kulfoldiek akik e tanfolyamot elkezdtuk , de ketten ( az epelmejuek ) a masodik nap feladtak es elmentek. Vagy ki tudja? Lehet hogy eledtak oket a szervi feketepiacon? Mivel nem beszelhettunk veluk, soha nem tudjuk meg honnan jottek es merre mennek tovabb. es megszuletik az elso forgatokonyv, melyben egy fiatal csoport Indiaba jon vakaciozni. az ut vegen mivel belefaradtak ·Indiaba es egymasba mar alig beszelnek . valaki megemliti nekik hogy van a hegyekben egy guru es a csoprot egy Vipassana centerben kot ki,Mivel itt csakis kizarolag a kozpont altal keszitett eteleket eszuk es az altaluk adott vizet isszuk, mi sem egyszerubb mint drogot keverni az etelbe. Miutan a kommunikacio minden formaja tilos, senki nem kerdezoskodik hova lett ez vagy az. Mindenki ugy gondolja nem birta es hazament. Ekkent a fiatal csoport nagy resze a szervi feketepiacon vegzi, s az egyetlen tulelo egy okos szemfules gyonyoru csodalatos intelligens lany csak azert nem esik csapdaba mert o nem dolt be a hipnozisnak es meditalas helyett inkabb egy jokepu srac hatizmait bamulta….
A masik forgatokonyv arrol szol hogy Goenka mindenkit hipnotizal, hogy terjesszuk tanait ( komolyan! En meg csak jot hallottam a metodusrol es sokan vannak akik visszajarnak) s a Vipassana eltrjed s eljut a vilag minden szegletebe. Ekkor Goenka leadja a hipnotikus jelszot ( szerintem Equanimous) es a vilag proletarjai egyesulnek es elsoprik az orszagaikat kormanyzo partokat, s Goenka lesz a vilag ura….
Itt bepanikolok, s gondolkodas helyett inkabb meditalok….
VIpassana 7. Nap Vipassana versus Kommunizmus
Az erzekeim mar annyira kifinomultak hogy mostanra mar meg tudom kulonboztetni a karomon maszkalo hangyakat apokoktol es kepes vagyok arra hogy ne csapjam le oket…Amulva tapasztalom hogy egy szunyog a karomra szall es megcsip , majd tovaroppen a viszketes csak par masodperc multan veszi kezdetet, s en obszervalom ( equanimously ) hogy a viszketes vakarozas nelkul is alabbhagy kb 2 percen belul. S irto buszke vagyok magamra hogy lam lam, equanimous lettem. ( bar a szo pontos jelenteset meg most sem tudom igazandibol…A pokok a kedvenceim az a fajta amelyik ram maszik altalaban az aprobb fajta, s korkorosen maszkal ( a hangyakkal ellentetben kik celtudatosan vandorolnak rajtam keresztul) amint megun a kispok egy terepet tovaugrik,s mivel csukva van a szemem ki kell hogy elesitsem az erzekeimet ahhoz hogy felismerjem ujra az apro labak csiklandozo szoszmotoleset a pokoknal azt sem lehet tudni megcsipnek e vagy sem. Ez Orulet!!!
Kinyitom a szemem es elgondolkodom. Egeszen biztos vagyok abban hogy a Buddha nem azt akarta tanitani hogy itt uljunk maleszajjal es hogy hangyakat es pokokat kategorizaljunk azt latolgatvan megcsip e az vagy sem!
Fellazadok Goenka metodusa ellen. Tudom hogy a fajdalom egyszer elmulik majd, de nem tartom valoszinunek azt hogy ez a kurzus befejezese elott bekovetkezik. Szenvedek. Mostanra a fajdalom mar allandosult es mar az agyban sem talalok kenyelmes poziturat meggyotort izmaim csillapitasara. Sajgo hatam a huvos aszfalton egyengetem a ropke szunetekben, s a padlo huvose mennyeinek hat…most megertem miert eskuszik mindenki a kemeny agyra hatfajdalom ellen. Igen, szenvedek, s igen, masokat okolok emiatt nevszerint Goenkat aki ezt az egesz marhasagot kitalalta.
Meg vagyok rola gyozodve, ha nem lennek itt , nem szenvednek. Korulottem indiai nok labukat kinyujtva nezegetnek korbe. Ez nem igazsag! Rajuk senki nem szol! Ez rasszizmus! Sertett onerzetem a Vipassanat a kommunizmushoz hasonlitja. Meglepodom mennyi kozos vonast talalok. Mindketto nemes elme szulemenye kik csak jot akartak tenni az emberiseg erdekeben.mindkettot az ido eltorzitotta. Mindkettonek a modszere az agymosason alapult.Mindketto elhitette veled, ( de lagalabbis megprobalta hogy a hiba benned van s te vagy az akinek valtozni kell. Mindkettonek agressziv tanitasi modszerei vannak. Egyik sem turi a szabalyszegest es mindkettonek szigoru erkolcsi es moralis kodja van. Egyik sem ismer el semmilyen mas modszert es mindketto kineveti es nepbutitzasnak tulajdonitja a vallast.Mindketto megprobalja elfolytani a szabad gondolkodast es elnyomni az egyeniseget. Idaig jutottam, s kellokeppen felhuztam magam amikor is
Ra kellett hogy jojjek, ha nyitott szemmel gondolkodok es duhos vagyok Goenkara az ido meglassabban telik, igy inkabb meditalok. Elvegre is ha mar egyszer ide evett a fene, hatha meg hasznat veszem.
De az igazi indok az hogy szemem csucske tobb pirospontot is vesztett amikor is megjelent egy kanarisarga turbanban es kaftanban. : (
Vipassana 8 nap
A mai napom avval toltottem hgoy megszamlaltam hanyszol mondja ki Goenkaji a varazsszot. A nap vegere 52 szer hallhattam kedvenc szavam Equanimous
Esti mese kozben ( en mar csak igy hivom a videot) Goenka ujabb peldamesekkel probalja tovabbmosni agyunkat. Az elso mese arrol szol, hogy miert jo az equanimitas. Mert ugy e megcsip a szunyog, es mi lecsapjuk. A viszketes az attol meg ugyanugy viszketes. Ha viszont megcsip a szunyog es mi ezt elfogadjuk es vakarozas helyett equanimously obszervaljuk a viszketest es nem szenvedunk miatta akkor rajovunk a viszketes elmulik. Mindenki tatott szajjal bamul, hgoy ennek a Goenkanak milyen igaza van… termeszetesen arrol nem szol a mese hogy a le nem csapott szunyog meg vagy 5 szor visszajon lakmarozni es az egesz ejszakankat atzummogi, melynek kovetkezteben nem alszunk es faradtan kelunk reggel, melynek kovetkezteben az egesz napunk el lesz cseszve.
Mint erzekelheto mostanra mar semmi erzekem a hulyesegeket hallgatni. Csakis azert ulok itt mert ugy erzem nincs jogom kritizalni egy olyan konyvet, melyet nem olvastam vegig.
A kovetkezo felmese egy asszonyrol szol, ki elkuldi 3 fiat egy egy 10 rupias bankjeggyel a boltba eg uveg olajert. Az elso fiu elmegy , megveszi az olajat de a hazafele vezeto uton megbotlik, s az olaj felet kionti. Sirva megy haza panaszkodik hogy elfolyt az olaj fele. Ez ugye a pesszimista fiu. A masodik fiu elmegy a boltba megveszi az olajat, de o is megbotlik s o is elfolyatja az olaj felet. O mosolyogva ter haza, s buszken mutatja anyjanak hogy annak ellenere hogy megbotlott nem hagyta elfolyni az egesz olajat, s a felet megmentette. O ugye az optimista. A harmadik fiu is nekivag, s o is ugyanugy jar mint a testverei, megbotlik fele olaj kifolyik/ o hazamegy,s kozli anyjavala tenyeket equanimously, mivel o egy Vipassana meditalo, s majd felajanlja hgoy beall inasnak a szomszedba hogy megkeresse az elveszett olaj arat, s kipotolja az olajat.
Ennek a mesenek a vegen is mindenki arrol almodozik csillogo szemmel hogy barcsak olyanna valnank mint a Vipassana fiu. Persze azert fel mese a felmese, mert arrol nem szol a fama miert viselkednek igy a fiuk. Szerintem a pesszimista fiu azert megy haza sirva mert tudja elore hgoy ki fog kapni, s mar elore fel anyja reakciojatol. Az optimista fiu valoszinuleg fogyatekos, es az anyja orul hogy egyaltalan hazatalalt nemhogy meg olajat is hozott. A Vipassana fiu pedig ( hol volt az erzekelokeje amikor megbotlott???) azert eminens, mert valoszinuleg nem tul sok szeretetet kap s ki akar tunni a tobbiek kozul , s megmutatni o a legjobb s o is melto a szeretetre…
Persze mivel csendet fogadtam megtartom a velemenyem magamnak…
A mesek utan jon a szokasos az elet szenvedes es csakis Goenka tudja nekunk megmutatni az utat az o nem szektikus nem vallasos nem ritualis dammajan at. Ezek utan elbocsajt minket a szokasos Bhavata Sava Mandala val melyre nekunk azt kene valaszolnunk hgy Sadhu Sadhu Sadhu , ezt mondanom sem kell, en nem teszem.
Vipassana 9. nap a Willis-i fordulat
A koncentraciomnak vege. Neha erot veszek magamon es meditalok annak remenyeben hogy konyebben muljon az ido, de mar csak nyuglodok. Avval vigasztalom magam hogy milyen jo sztori fog ebbol a 10 napos mizeriabol kerekedni majd ha egyszek kikerulok innen. Merthogy mostmar nemsok hianyzik regota ahitott szabadsagom visszaszerzesehez.. Bamulom a szunyokalo tanart. Te jo eg? Hogy lehet ennyit aludni?
Szemem csucske komoly es celtudatosan medital, s ezt teszi ·Nerea es Nerida is kik buddhamodra ulnek tovabbra is arcukon bekes kifejezessel.Kategorizalom az elottem felvonulo pokokat es hangyakat. A 9. napnak vege, mar csak 1 nap van hatra, kezdi szokasos esti mesejet Goenka.( mintha mi nem tudnank? Mit szamolgatja ez itt a napokat? ( kerdi ontudatom onerzetesen)
elhatarozom ma azt fogom megszamolni, hanyszor mondja ki a szenvedes szot. 27 ig jutok a szomolasban amikor elkezdek odafigyelni. A guru eloszor a tanfolyam soran verge ertelmesen elmagyarazza mi is tortent az elmult napokban. Mi ment bennunk vegbe. Hihetetlen. Most amikor mar feladtam a metodusat a guru elkezd tanitani….
Holnap 8-10 ig egy uj metodust fogok tanitani, s ezutan feloldozlak benneteket a csendfogadalmatok alol.
Mi van? Bamulok bamban? Vege a hallgatasnak? Nem akarom! Nem lehetne inkabb a torokulest felszamolni? Semmi kedvem csivitelo indiaiakat hallgatni es semmi kedvem beszelni!
Mit is mondhatnek? Az igazat? Nem hinnem hogy ezek itt ertekelnek hogy az o szeretett es tisztelj gurujukat a minap Stalinhoz hasonlitottam…
Vipassana 10 nap Szolasszabadsag
Amit az Isten megadatott el is veve azt.
A tegnem visszanyert bizalmam Goenka el is veszti amint egy mondaton belul ellentmond sajat maganak.
10kor mindannyian szotlanul vonulunk ki a meditacios terembol Nerea siros arcat latvan atkarolom a baszk lanyt es alig hallhatoan a fulebe sugom ( Are you Ok? =Jol vagy?) a lany konnyes szemmel mosolyogva bolint. Ezek voltak az elso szavaim…
az uton, mely a szobainkhoz vezet, s melyet oly sokszor megtettunk fejlehajtva nemegymasra nezve egymas tekintetet kerulve hallgatagon most is csendben kullogunk. Senki nem akarja megtorni a csendet.az egyik indiai lany, kivel a tilalom ellenere gyakran egymasra mosolyogtunk halkan odasug egy helot, alig hallhatoan visszakoszonok es felgyorsitom a lepteim, men akarok elso lenni a csivitelok kozt. Masok is igy vannak evvel. Mindenkit sokkol a tudat. Szabad a szo.
A sokk jo 10 percig tart, majd valaki elkezd beszelni,s futotuzkent terjed a csiviteles
Az orarendet nezve el sem hiszem szabadok vagyunk egeszen delutan 1 ig, 3 teljes ora all rendelkezesunkre!!!!
El sem hiszem!
Mas sem.
A 10 napnak is vege, s holnaptol mindenki a sajat maga ura halljuk Goenkat. Ez zene fuleimnek : ))))Holnap reggel megegyszer utoljara hajnal 4kor ertunk szol a harang (gong ), s megegyszer utoljara kozosen egyutt meditalunk. ne feledjuk azonban hogy a Vipassananak csak akkor van ertelme ha gyakoroljuk azt, s ha legalabb napi 2 orat meditalunk es evente egyszer eljovunk egy frissito kurzusra.
Bucsuzik tolunk a guru.
Vipassana 11. nap Vegre vege
A reggeli meditacio utan 6:30kor megszolal a reggelit jelzo gong, a szabadsag gongja.
Reggeli kozben az egyik indiai lany odajon hozzam hogy elnezest kerjen tolem amiert nem mosolygott vissza, de o komolyan veszi a szabalyokat, s ez tilos mert gondolatokat ebreszthet bennunk. Mondom neki ne aggodjon en nem vettem rossz neven es a tilalom ellenere ugy gondoltam hogy Buddha biztosan nem banna hogy ramosolyogtam.
Erdekes gondolat Goenka vs Descartes Nem gondolkodom, tehat vagyok…
Nerea es Nerida joizut nevet azon hogy a modszert a kommunizmushoz hasonlitottam, Poenkent nekem ajandekozzak Orwell Allatfarmjat.
Oszinten hiszem hogy Goenkaji egy joszivu ember , s nem tartom valoszinunek hogy valaha is a vialg ura cimre palyazna.valoszinuleg ha elolvasna ezt a firkalmanyt jot nevetne rajta. A Vipassana es a kommunizmus kozt van egy oriasi kulonbseg. Az elobbibe senki nem halt bele ( legalabbis eddig ; ) Szeretnem ha mindenki tisztaban lenne avval hogy a Vipassana tobb ezer ember eletet tette teljesebbe, jobba, s atsegitette oket komoly akadalyokon. A metodus, hiszem hogy mukodik ha valaki tisztaszivvel fenntartasok nelkul bizik benne, s ki tudja kapcsolni a tudatat ( nemugy mint en) hisz a kozpont adomanyokbol tartja fenn magat es csakis olyanoktol fogadnak el adomanyokat akik vegigtorokultek a 10 napot, s ugy erzi hasznara valt.…
Tiszteletel adozok S. N Goenkanak aki nemcsak itt ul es kritizal de onzetlenul tesz is valamit az emberisegert. Azert hogy ez a vilag elviselhetobbe valjon sokak szamara.
Sadhu Sadhu Sadhu

