Egyik kedvenc mesém:                                         2008. január 13.

 

A fa titkos szíve (Afrikai népmese)

 

Történt egyszer valahol Afrikában egy tikkasztóan meleg napon.  A nyúl élelem után kutatott, de az iszonyatos forróságot érezvén, hamarosan csak az járt az eszében, milyen jó lenne egy kis árnyék.

A távolban meglátott egy hatalmas öreg mangó fát.  A fa terebélyes lombja alatt csodaszép árnyékos mező terült el. A nyúl odafutott a mangófa árnyékának széléhez és udvariasan engedélyt kért, hogy élvezhesse a hűs árnyékot. A fa azt válaszolta: „Természetesen barátom.” A nyúl lehuppant az árnyékban és így szólt: Ó, Kedves Öreg Fa, hálásan  köszönöm az árnyékod, ez az amire éppen szükségem van.” Ebben a pillanatban a hatalmas mangófa levelei örömmel rezdültek meg és a lombozatból lepottyant egy óriási érett mangó. A nyúl hálásan megköszönte azt.

Egyszercsak érzi a nyúl, hogy nagyon viszket a háta. Kedves Öreg Fa! –szólalt meg ismét. Lennél olyan jó és megengednéd, hogy a  törzsedhez dörzsöljem a hátamat, mert iszonyúan viszket. A fa levelei, mintha ismét mosolyra fakadtak volna és a fa így válaszolt: „Természetesen kedvesem.” A nyúl ismét hálásan megköszönte.

A fa kis idő múlva megszólalt: „Nyulacska, Te vagy az első teremtmény, aki ilyen tisztelettel és megbecsüléssel fordultál hozzám. Viszonzásul szeretnék neked megmutatni valamit. Felfedem előtted szívem titkát, ha kívánod. Csak azt kérem, ne nyúlj semmihez, és ne végy el semmit.” „Természetesen örömest megnézem és köszönöm neked” - válaszolta a nyúl, miközben a farkincája remegett az izgalomtól és várakozástól. Hirtelen egy nyílás tárult fel a fa törzsén, mely nőttön-nőtt és végül kétszárnyú ajtó tárult fel a nyúl előtt.

Alighogy belépett és megpillantotta a csodálatos kertet, melyhez hasonlót még életében nem látott, földbe gyökerezett a lába a csodálkozástól. Ragyogó lágy fény világított meg mindent. Egy patakocska folyt keresztül a kerten és annak medrében csillogtak az arany és ezüst gyöngyszemek, drágakövek, gyűrűk.  A fákon varázslatos gyümölcsök kínálták magukat és a kincsektől roskadozó bokrok ezer színben pompáztak. A nyúl szerette volna megérinteni azokat, de nem tette. Leült a fűre és magába szívta a fa titkos szívének varázslatos szépségét. Mindenből békésség és nyugalom áradt.

Végül a fa megszólalt: „Barátom, Te megmutattad nekem, hogy képes vagy megtartani a szavad, ezért szeretnélek megajándékozni. Válassz kincseimből valamit, ami tetszik. A nyúl örömében ide-oda ugrándozott, majd egy egyszerű arany gyűrűt választott és ráhúzta a farkincájára. Megköszönt mindent a fának és elment, megígérve, hogy soha senkinek nem beszél arról, amit látott.        

Hazafelé menet az úton lesben állt a hiéna és meglátta a nyúl farkán a csillogó aranygyűrűt. Megfenyegette, ha nem mondja el, honnan szerezte azt, megöli. A nyúl féltette az életét és elárulta a hiénának, hogyan jutott a gyűrűhöz. A következő napon a hiéna elment a fához és képmutató udvariassággal kérte, hogy leülhessen az árnyékba, ehessen gyümölcsöt és hátát a fa törzséhez dörzsölhesse. Végül a fa megengedte, hogy megnézze a szívét, ha megígéri, hogy nem nyúl semmihez.

A hiéna, amint belépett, azonnal mohón evett a fák gyümölcseiből és teletömte annyi kinccsel a hátizsákját, amennyi csak belefért. A fény egyszercsak halványodott a fa belsejében és az ajtók kezdtek becsukódni. A hiéna képtelen volt menekülni nehéz zsákmányával, ezért mindent elszórva futott az ajtó felé….

 

Ön szerint mi történt ezután? (Elküldheti saját befejezését a fenti e-mailre)

 Forrás: Boldizsár Ildikó

Fordítás: dr. Joó Antal

 

A kedvenc mesémnek, igazából nincs befejezése, azaz „A fa titkos szíve” c. mese, egy befejezetlen mese, amelyet mindenki saját maga költhet tovább, nekem is van többféle variációm, ezek egyike az alábbi. Az első befejezés, azon a Max Horkheimer által tökéletesen megfogalmazott vágyon, ábrándon alapszik, mely szerint:  ’mindannyian azt reméljük, a világ –s benne életünk-  nem igazságtalanul múlik el’ Egy kicsit az ószövetségi  szemet szemért szellemében fejeződik be, pedig hát tudjuk ez az elv csak megvakítja a világot. Ime:

….., ahogy csak a lába bírta, e közben az ajtó recsegve-ropogva zárult tovább. Már alig pislákolt fény a fa szívében. A hiéna megbotlott az ajtó közelében  egy gyümölcsfafa gyökerében, a fa erre megrázkódott és apró gyümölcsök hullottak alá. A hiéna ismét felpattant és az utolsó pillanatban kipréselte magát az ajtók közötti résen. Ekkor a fa titkos szívének ajtaja úgy bezárult, mintha soha nem is lett volna nyitva. A hiéna csak futott-futott, mígnem azt érezte, hogy iszonyúan viszket a háta. Megállt és ekkor vette észre, sok-sok barna gyümölcs tapadt a szőrére. Sokáig szedegette a ragacsos gyümölcs maradványokat magáról, végül elfutott a tóhoz, ahol akkor éppen rengeteg állat hűsölt a vízben és pihent a tó partján. Az állatok megijedtek mikor megjelent a hiéna, s majdhogynem futásnak eredtek félelmükben, de nagyobb volt a kíváncsiságuk félelmüknél és csodálkozva nézték, ahogy a hiéna bosszúsan dörzsölgette-mosogatta magát a vízben, de bármennyire is iparkodott, a gyümölcsöktől ugyan megszabadult, de a barna foltok ott maradtak mindenütt a testén. Az állatok - köztük a bölcs öreg fa barátja, a nyuszika-  jót kacagtak a pórul járt hiénán, aki szégyenében elsomfordált. Azt mondják, azóta foltosak a hiénák. Az öreg mangófa most is ott áll, és várja a hűs árnyékra vágyó állatokat, olykor kitárja szívének titkos ajtaját, s kinek-kinek érdeme szerint ád jutalmat. Aki nem hiszi, járjon utána.

 

És van egy másik megoldásom, amely az újszövetség szerinti elfogadás, kegyelem és megbocsátás szellemében fejeződik be. Ime:

….már majdnem elérte az ajtót, amikor az félig nyitva megállt, és mintha a fény ismét erősödött volna kicsit. Eközben megszólalt a fa. „Ne felejtsd itt a hátizsákod!” A hiéna visszalépett, felkapta azt, a benne maradt temérdek kinccsel együtt és kirohant a még félig nyitott ajtón. Már nem hallotta a fa kedves és szelíd hangját: „Isten veled, máskor is legyen szerencséd.”

 

Egy jó kérdés Mohos Tamástól: Nem értem a hiénát, hogy miért menekült hanyatt-homlok, ha egyszer olyan idillikus volt odabent.

 

Minden elmúlik

Egyszer egy indiai hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet ,mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakban pedig óvatosságra inti.

A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele: Elmúlik

 

Kedvenc Verseim: My favorite poem

Reményik Sándor: Ne ítélj

Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy minél halkabb legyek -
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,

De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.

 

 

Pilinszky János: Átváltozás

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

 

 Pilinszky János: Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehunyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul és jelzés nélkül.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem

 

 

 

 

Zig Ziglar: Kettős mérce, Double standard

Ha a másik kirobban, akkor indulatos

Ha mi gurulunk be, az jogos felháborodás

 

Ha ragaszkodik az elképzeléseihez, akkor csökönyös

Ha mi nem engedünk az a határozottságunk jele

 

Ha nem kedveli a barátainkat, akkor előítéleteket táplál

Ha nekünk nincs kedvünkre az övéi, akkor az emberismeretünkről tanúskodik

 

Ha alkalmazkodni próbál, akkor törleszkedik

Ha mi járunk el így, az csupa diplomáciai érzék

 

Ha elegendő időt szán a feladatok megoldására, akkor csiga lassú

Ha mi egy örökkévalóságig ülünk rajtuk az megfontoltság

 

Ha ő kifogásokat emel, akkor szőrszálhasogató

Ha mi akadunk fel valamin, az csakis igényességünket bizonyítja

 

Ha szemünkre vet egyet mást, akkor rosszindulatú

Ha mi olvasunk be neki, akkor azt becsületből a saját érdekében tesszük

 

 

 

Részlet Gotthold Ephraim Lessing a “Bölcs Náthán” című drámai költeményéből

 

Náthán: Szultán, parancsolj velem!

Szaladin: Ha olyan bölcs vagy, hát mond meg nekem, melyik hitet, melyik törvényt tudod a legjobbnak, legigazabbnak.

Náthán: Én zsidó vagyok, szultán.

Szalladin: Én meg muzulmán. S köztünk van a keresztény. Ám e három vallás közül igaz csak egy lehet.

Náthán: Megengednéd, hogy egy történetet elmondjak?

Szaladin: Mért ne? Hisz barátja voltam a jól elmondott kis történeteknek mindig.

Náthán: Az ám! Csakhogy jól elbeszélni nem mesterségem éppen.

Szaladin: Már megint ez a gőgős szerénység! Rajta csak!

Náthán: Élt hajdanán egy ember Keleten, volt annak egy páratlanul becses, kedves kéz adta ritka gyűrűje, száz színben tündökölt csodás opálja. A gyűrűnek varázshatalma volt, s ki bízott titkos erejében, Isten s ember előtt kedvessé tette azt. Nem csoda hát, ha sose húzta le az ujjáról, és úgy rendelkezett, hogy mindörökre házában maradjon. Mégpedig így: mind közt legkedvesebb fiára hagyta a csodás gyűrűt, s meghagyta, hogy majd aztán annak is legkedvesebb fiára szálljon át. S a gyűrű jogán, bármilyen korú, mindig csak a legkedvesebb fiú legyen a ház fejedelme. Figyelsz-e szultán?

Szaladin: Figyelek! Tovább!

Náthán: Így szállt apáról fiúra a gyűrű, s került egy apához végül, kinek egyként kezes volt mindhárom fia, nem tudta hát nem egyformán szeretni mindhármukat. Csak olykor tűnt neki majd ez, majd az, majd meg megint amaz – ha egyikük volt éppen csak vele, s nem kellett hármuk közt megosztani túláradó szívét – a gyűrűre méltóbbnak, s ő eléggé gyenge volt odaígérni mindnek jámborul. Nem is volt semmi baj. Hanem mikor halála közelgett, az apa szorult helyzetbe jut. Megbánthat-e három fia közül kettőt, akik bíznak szavában? Most már mit tegyen? Izen titokban egy aranymívesnek, csinálná meg két mását gyűrűjének, költséget, fáradtságot nem kímélve, csakhogy hajszálra éppolyan legyen, mint az a gyűrű. Ime sikerül a mesternek. Mikor meghozza őket, a mintagyűrűt meg nem ismeri az apa maga sem. Szólítja vígan, örvendve fiait – mindet külön, mindet megáldja, mindnek odaad egy gyűrűt, s meghal. Szultán, hallod-e?

Szaladin: Hallom, hallom! Fejezd be, nosza hát, a mesédet! Nos?

Alighogy meghal apjuk, mindenik jön gyűrűjével, mind a ház feje akar lenni. Van per, osztozkodás, vádaskodás – de csak nem tudni, melyik az igazi -, éppúgy, ahogy mi sem tudjuk, melyik vallás az igazi.

Szaladin: Hogy? Kérdésemre ez talán a válasz?

Náthán: Bocsáss meg, szultán, hogyha nem merek a három gyűrű közt választani. Hisz úgy rendelte épp Atyánk csinálni, hogy meg ne különböztessük őket.

Szaladin: A gyűrűket! Ne űzz tréfát velem! Az említett három vallás között úgy vélem, van különbség, még ruhára, ételre és italra nézve is.

Náthán: Csak épp alapjaikra nézve nincs. Nem alapul-e mind szájhagyományként vagy írva ránk maradt történeten? S az ilyesmit csak egyszerűen el kell vak buzgalommal hinnünk – ugye? S kiben legyen leginkább bizodalmunk, kinek higgyünk, ha nem a mieinknek, tulajdon véreinknek? Nem azoknak, akik gyermekkoruktól szeretettel vettek körül, meg nem csaltak soha, hanemha úgy inkább javunkra volt? Atyáimnak kevésbé hogy hihetnék, mint te a tieidnek? – És viszont. Kívánhatom tőled, hogy meghazudtold őseidet, hogy ellentétbe ne kerüljek az enyéimmel? S viszont. S a keresztényekkel sincsen különben.

Szaladin: (Ez Istenemre, igazat beszél! Elnémulok.)

Náthán: De térjünk vissza hát a gyűrűkhöz. Szóval mindhárom fiú panaszt emelt, vallotta esküvel a bírónak, hogy atyja adta néki a gyűrűt – és így is volt csakugyan! – S hogy megígérte már régebben is nemegyszer, hogy rászáll a gyűrű majd. Ez is való igaz! – Bizonykodott mindegyik, apja nem szedhette rá, s inkább, hogysem gyanúba fogja őt, olyan nagyon jó atyját, ily csalárd játékkal már inkább vádolja akkor – bármily örömmel hinné máskülönben a legjobbat felőlük – két fivérét. És hajtogatta, meg kell lelnie az árulót, és bosszút állni rajta.

Szaladin: No és a bíró? Hadd hallom, hogyan tett a bíró igazságot! Beszélj!

Náthán: A bíró így szólt: “Ha atyátokat elém nem hozzátok tüstént- el innen! Azt kívánnátok, hogy rejtvényeken törjem fejem? Vagy addig álltok itt, míg meg nem szólal az igazi gyűrű? De várjatok csak! Azt mondjátok az egyik gyűrű kedvessé teszi Isten és ember előtt a viselőjét. Ez mindent eldönt, hisz a hamisítvány nem hathat. Melyiket szereti hát legjobban két fivére? Szóljatok! Halgattok? Vissza hat csak, kifelé nem a gyűrű? Mind magát szereti csak legjobban? Ó, akkor megcsalt csalók vagytok mindhárman! Egyik gyűrű sem az igazi. Az igazi gyűrű bizonnyal elveszett, s a veszteséget pótolni készítette ezt a hármat az egy helyett atyátok.”

Szaladin: Nagyszerű!

Náthán: “ No hát – a bíró így folytatta -, ha ítéletet kértek, nem jó tanácsot, mehettek máris! Ám ha jó tanács kell, azt adhatok: vegyétek úgy, ahogy van. Atyjától kapta ki-ki gyűrűjét? Hát higgye hittel ki-ki, az övé az igazi. Atyátok, meglehet, egy gyűrű zsarnokságát már tovább házában nem tűrhette. S bizonyos, hogy mindhárom fiát szerette, s egyként szerette, s nem akart elnyomni kettőt, hogy egyiknek kedvezzen. Nosza hát! Kövessétek megvesztegethetetlen, gáttalan áradó szeretetét! Versengve igyekezzen gyűrűje varázshatalmát ki-ki megmutatni! Segítse bűvös erejét szelídség, jóra-serénység, szíves béketűrés, isten előtt térdet hajtó alázat! S ha majd a gyűrű varázsereje késő fiakban megnyilatkozik, pár ezredév múltán járuljanak majd ők megint e szék elé, mikor nálam bölcsebb bíró ül majd e székben. S most – szólt a szerény bíró – menjetek”

Szaladin: Ó, Istenem!

Náthán: Ha úgy érzed talán, Uram te vagy az a bölcs bíró, akit megígért…

Szaladin: Porszem, semmi én? Ó, Istenem!

Náthán: Mi lelt, szultán, mi lelt?

Szaladin: Náthán, kedves Náthán! Nem telt le még bírád évezrede. S nem engem illet bírói széke. Menj. De légy barátom!

 

Tükör törvények

Első: Minden, ami mások viselkedésében zavar, tulajdonképpen önmagamban van. Tehát amit kritizálok a másikban, ami ellen harcolok, az bennem is megtalálható.

Második: Ha az, amit egy másik személy kritizál rajtam, amit meg akar változtatni, sért, bánt, érint, akkor az azt jelenti, hogy azt a dolgot nem dolgoztam fel, nem oldottam meg. Ilyenkor az egom sérül, mert túlságosan erős.

Harmadik: Ha az, amit a többiek kritizálnak bennem, amit megakarnak változtatni, nem érint engem, akkor aza az ő problémájuk, feldolgozatlanságuk, tökéletlenségük, melyet kivetítenek rám, mert önmaguk nem tudnak, nem mernek szembenézni vele.

Negyedik: Minden, amit a másikban szeretek, magamban is megvan. Szeretem, mert felismerem magamat a másik személyben, amiben egylényűségünk

megmutatkozik. (?)

 

Zsiráf és sakál

A zsiráf: Vállalja a kockázatot és megmutatja sebezhetőségét, megosztja álmait. Felemeli vízióit, ami megadja a  lehetőséget, hogy hosszabb távon előre lássa cselekedetei határát. A zsiráf meghallgat másokat, kifejezi érzéseit, kéréseket fogalmaz meg és empátiát ad. Kifejezésre tudja juttatni magát és ezt őszinteséggel teszi.

A sakál: Az erőszak kifejezője, a hatalom játékát űzi. Felcímkéz, ítél, osztályoz, diagnosztizál és követelményeket támaszt. Irányítja a többieket, bűntudatukra apellálva (?)

 

 

A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak

Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy picike helyet kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt: A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azok azt a kevés ételt is megosztották velük, amilyük volt, átengedték az  angyaloknak az ágyukat, ahol ők jót aludtak. Amikor a következő napon a  nap felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn. A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta,  hogy ez megtörténjen. Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki, vádolta. A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük. A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak, mondta ismét az idősebb angyal. Amikor a nagyház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor a utolsó éjszaka a paraszt ágyában  aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleseget. Helyette odaadtam a tehenet. A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.

 

 

Kedvenc regények, elbeszélések: My favorite romans

Kodolányi János: Juliánus barát, Az égő csipkebokor (a bennünk égő tűzről)

Romain Roland: Colas Breugnon (az újrakezdésről)

….fogta a pörölyt, és rávágott vele az üllőre. A csapás rést ütött a hangzavarban, s e résen át visszaszivárgott a csend…

Edmondo de Amicis: A firenzei kis írnok (van amikor a katarzis elmarad)

Gottfried Keller: Ruha teszi az embert (olykor mindenki lehet Strapinski vagy Netti)

 

Kedvenc könyveim: My favorite books

Újszövetség (a mese és mítosz) 

Bruno Bettelheim: A mese bűvölete (a mesék üzenetéről)

Shakespeare mesék (az emberi jellemekről)

Jonas Ridderstrale-Kjell A. Nordström: Karaoke kapitalizmus (helyzetkép a mai világról)

Pratkanis és Aronson: A rábeszélőgép (az átverésekről)

Csikszentmihályi Mihály: Flow (a boldogságról)

Dawkins: Isteni téveszme (az ateista biblia)

Samuel P. Hattington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása (emberek, nemzetek, kultúrák,vallások konfliktusa)

Karen Armstrong: Isten története (mítosz és valóság)

Karen Armstong: Buddha (a nagyon aktuális)

 

Kedvenc szerzőim: My favorite authors

Popper Péter

Váradi Tibor

Iván Szergejevics Turgenyev

Carl Gustav Jung

Zig Ziglar

Karen Amstrong

 

Kedvenc filmem: My favorite films

Christophe barratier: Kóristák

Erich Kastner: A repülő osztály

Eldar Rjazanov: Szolgálati regény

Luigi Magni: Legyetek jók, ha tudtok

Francois Dupeyron: Monsieur Ibrahim és a korán virágai

*Ha nincs válasz, az is egy válasz.

*Ha arra kényszerülsz, hogy lopj, akkor azt szeretném, ha tőlem lopnál.

*A mennyország mindenkié, nem csak a kiskorúaké.

*Lassúság, ez a titka a boldogságnak.

*A szépség mindenütt ott van, ahová csak nézel.

*A szerelem amit iránta érzel, az akkor is a Tiéd, annak ellenére, hogy visszautasítja a szerelmed. Nem él vele és kész. De amit adsz Momo, az a Tiéd lesz örökre, amit megtartasz azt el is veszted.

 

Kedvenc zeném: My favorite musics

Andréj Petrov: A szolgálati regény dalai (y природы нeт плоxой погоды)